Hamisítással vádolják a NAV-ot Győziék

Hamisítással vádolják a NAV-ot Győziék

Győzike
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 20. 09:30
Gáspár Győző okleveles adószak­értő segítségével védekezik, miután a NAV ötvenmilliós adócsalással és sikkasztással vádolta meg a múlt pénteki házkutatást követően.
ozs

Gáspár Győző ár­tatlan – állítja az a szakértő, aki  az adózási szabályok labirintusá­ban eltévedt showman ügyében jár el. Szerinte ügyfele minden forinttal el tud számolni, nem is történt bűncselekmény.

– Először is: ez nem bűnügy, hanem kőkemény adóügy. Az adóhiány önmagában még nem bűncselekmény, ennek egy részhalmaza az adócsalás, amihez szándékosság kell – közölte Angyal József, aki állítja, hogy Győzike ellen koholt vádak alapján indítottak eljárást.

– Példátlan dolog történt: a NAV egy közhiteles nyilvántartást hamisított meg, amit értékelt és elküldött a bíróságnak. A bíróság pedig ezt a NAV-nyilatkozatot egy az egyben átmásolta és be­építette az ítélet indoklásába úgy, hogy Gáspár Győzőt nem is értesítette. Így esélye sem volt, hogy igazolja a pénz eredetét. Emellett azt állították, hogy az ügy­ben emlegetett román cég ifjabb Gáspár Győző tulajdona, pedig az ügyfelem már a gyanúsítotti meghallgatáson közölte, hogy az édesapja a tulajdonos. Teljesen egyértelmű a hamisítás. Hasonló  a helyzet, mint A tanú című film híres jelenetében, amikor Pelikán elvtársnak mondják, hogy itt van a tanúvallomása. Ja, nem, ez az ítélet.

Angyal a sikkasztás vádját sem tartja megalapozottnak.

– Ez a vád azért nevetséges, mert az apja adta vissza a kölcsönt. Az ô cégéből akkor tud csak sikkasztani, ha idősebb Gáspár Győző tudta nélkül veszi fel a pénzt. Úgy vádolták meg sikkasztással, hogy az apját ki sem kérdezték – mondta Angyal.

Az agyával keres pénzt

A neten keringő videóban Győzi a bevételi forrásairól mesél: – Jelenleg három cégnél vagyok alkalmazásban, kettőnél tanácsadóként, egynél meg édesapám mellett dolgozom. (…) Gáspár Győző mindig megtalálta a lehetőséget, hogy megfogja mind a két kezével a munkát. Az meg, hogy az agyával is megfogta a munkát, csakis az istennek köszönhető. Az agyamból élek – közölte Győzike.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.