Halottnak nyilvánította a bank Vajtó Lajost

Fésűs Nelly párját felzaklatta saját halálhíre. Az ismert üzletemberben tényleg majdnem megállt az ütő, amikor az önkormányzat megindította a hagyatéki eljárást. Bankja ugyanis azt jelentette: Vajtó meghalt.
Fésűs Nelly párját felzaklatta saját halálhíre. Az ismert üzletemberben tényleg majdnem megállt az ütő, amikor az önkormányzat megindította a hagyatéki eljárást. Bankja ugyanis azt jelentette: Vajtó meghalt.

Furcsa hívást kapott az önkormányzattól Vajtó Lajos. A hagyatéki ügyintéző kereste az ereje teljében lévő édesapát, és azt kérdezte tőle, hogy él-e még?

© Fotó: Fem3Café

– Azt mondta, örül, hogy felvettem a telefont. Mondtam neki, hogy így szokás, ha valaki hív, fogadom, vagy ha nem tudom, később visszahívom – reagált a telefonhívásra Fésűs Nelly férje, akinek hamar elszállt a jó kedve, amikor kiderült, miért is keresik a hivatalból.

– Azt mondta az ügyintéző, örült, hogy én vettem fel a telefont, mert a legrosszabbra is felkészült, és tudja, hogy van egy pici kislányom, nagyon aggódott értünk. Na, így derült ki, hogy a bankom szerint meghaltam. Nem akartam hinni a fülemnek – taglalta elképedve Vajtó, akit még mindig felzaklat a történet.

Az üzletember számláját így mindenféle utánajárás nélkül megszüntették és értesítették az önkormányzatot is a szomorú hírről.

– Mérhetetlen dühre gerjedtem, és írtam nekik egy hosszú, nem túl megértő levelet. Erre válaszul azt kaptam tőlük, hogy az éves egyenleg-ellenőrzésnél nem találtak otthon, az egyik lakó pedig azt mondta, meghaltam – magyarázta Vajtó, majd feltette a költői kérdést: ennyi elég ahhoz, hogy az embert halottnak nyilvánítsák?

Felháborítónak tartja, a mondvacsinált magyarázatot, amiből egy szó sem igaz. Lajos elmondta, még egy bocsánatkérést sem kapott a banktól, de legalább az­óta újra él a számlája, és hozzáfér a pénzéhez is.

– A vicc az egészben, hogy megszabadulni sem tudok tőlük, ha ki akarnám venni a pénzemet és felszámolni a számlámat, az jókora költséggel járna. Még én fizessek nekik, amiért hibáztak? Nevetséges! Ha az önkormányzatnál nem olyan lelkiismeretesek, hogy felhívnak, élek-e még, akkor elindul a hagyatéki eljárás? Mondanom sem kell, hogy a családom hogy érezte magát – tette hozzá a vélt megboldogult, majd lekopogta: akinek a halálhírét keltik, az sokáig él.

Szakítását is híresztelték

Egy rosszul fogalmazott mondat, és az ember halálhíre után már a szakítását is megéneklik. Vajtó Lajos és Fésűs Nelly a Fem3 Caféban járt, ahol Erdélyi Mónikának és Joshi Bharatnak mutattak régi fotókat. Így került elő egy romantikus pillanat a pár bulgáriai utazásáról.

– Itt még szerettük egymást – viccelődött Nelly a képre pillantva, amire párja felült és tovább élcelődött.

– A Bagi Iván hívott fel először, hogy mi tényleg szakítottunk? Utána Nelly hívott, hogy az Aktív is szeretne velünk anyagot csinálni. Természetesen csak vicceltünk a stúdióban, de ha már így alakult, mondtam Nellynek, el kéne gondolkodni ezen a szakítás dolgon. De megzsarolt a gyerekkel, úgyhogy elvetettük az ötletet – reagált a szokásos pikírt stílusával Vajtó.