Celeb

Halott prímása mellett koncertezett a Rajkó zenekar

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.12.17.

Fellépése előtt pár perccel összeesett és meghalt a Rajkó zenekar 48 éves vezető prímása, Vidák Zsigmond. Zenésztársai zokogva játszották végig a lengyelországi koncertet.

Mindenki vidám estére készült a világhírű Rajkó zenekar lengyelországi turnéjának csütörtöki állomásán Chelmno városában. A koncert helyszínén a csilláron is lógtak a nézők. A táncosok az öltözőikben készültek, zenészek hangoltak, ahogy mindig, amikor néhány másodperc alatt olyan tragédia játszódott le, amit soha nem felejtenek el a művészek. Vidák Zsigmond vezető prímás minden előzmény nélkül holtan esett össze. 

– December 10-én volt a születésnapja, tízéves kora óta a Rajkó zenekar tagja. Gondoljon bele, 38 éve zenél velünk! – mondja a telefonba a zokogástól alig érthetően Gerendási István, a Rajkó zenekar igazgatója. – Zsiga nem volt beteg, nagyon vidám, életerős, a családjáért és a zenéért élő kiváló művészember volt, és egyszer csak meghalt. Felfoghatatlan! – teszi hozzá összetörten a zenekarvezető. – Váratlanul összeesett, és nem adott életjelet. Azonnal hívták a mentőket, akik mindent megtettek, de sajnos nem tudtak rajta segíteni…

A zenészélet kegyetlen – tartja a mondás. Hogy mennyire az, azt jól mutatja, ami a tragédia után történt. 

– Mi muzsikusok vagyunk, ha színpadra kell menni, mennünk kell… Ott feküdt a földön a barátunk, mi pedig a színházteremben játszottunk – meséli a történteket hangosan sírva a zenekarvezető, akit még lengyelországban értünk utol. – Nem tudjuk, lesz-e erőnk feldolgozni ezt. A fiúknak azt mondtam, hogy Zsiga is arra kérne minket, hogy menjünk  és játsszunk helyette, érte is.

A Rajkó zenekar Kodály Zoltán-díjas, Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével kitüntetett művésze az első információk szerint infarktusban halhatott meg. Feleségét és húszéves lányát hagyta itt, és persze a Rajkót, amely a második családja volt. Vidák Zsigmondot a zenekar saját halottjának te-kinti, a temetéséről később intézkednek.

A pápa előtt is játszottak

A Rajkó Művészegyüttes a Rajkó Zenekarból és a Rajkó Tánckarból áll. A zenekar, amelynek tagjai roma származásúak, 64 éves története során a világ egyik legkiválóbb nemzetközi együttesévé vált. 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula karmester vezetésével jött létre. Fő céljuk az volt, hogy a magyarországi cigányzene meghódítsa a világ nagy színpadjait, bebizonyítva, hogy a cigányzene sokkal több annál, hogy éttermekben, kocsmákban szórakoztassa az embereket. A zenekar nemrégiben pápai audiencián járt a Vatikánban, ahol 70 ezer ember előtt lépett színpadra. Az UNESCO szakbizottsága pedig szeptemberben nemzeti nyilvántartásba vette a zenekart, mint szellemi kulturális örökséget.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142549_auto_resized.jpg
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket