Celeb

Halálra ítélnék Szentpéteri Csillát, mert bírálta a győztes dalt

Bors

Létrehozva: 2018.02.27.

<p>Még életveszélyes fenyegetést is kapott Szentpéteri Csilla, miután éles hangú Facebook-bejegyzésben fakadt ki A Dal nyertes produkciója ellen. Horváth Tamás pedig kijelentette: többször nem kíván versenyezni A Dalban.</p>

Bár idén először mert igazán újszerűt húzni a zsűri és a közönség azzal, hogy egy metálzenekart küldünk az Eurovízióra, az AWS első helyezéséből hétfő reggelre országos botrány kerekedett. Zenészek, civilek zúgolódnak a zúzós zenét játszó fiúk ellen, akik maguk is alig hitték el, hogy győzhetnek. A muzsikusok közül Szentpéteri Csilla bírálta a legindulatosabban az együttest. Kemény szavak használatától sem riadt vissza, többek között azt állítva, hogy az ilyen zene lelki és szellemi károsodást okoz. A zongoraművésznő dühös hangvételű levelét és a Borsnak ebben a témában adott nyilatkozatát azonban nem közölhetjük, mert később törölte posztját, és kérte, a beszélgetést se hozzuk nyilvánosságra.

Mint kiderült, erre nyomós oka volt: sarkos véleménye gyilkos indulatokat váltott ki, ismeretlenek fenyegették meg őt és a családját is. Nem csoda, hogy megijedt: több elvakult rajongó a kínhalálát kívánta.

– Miután legutóbbi bejegyzésemhez már olyan szintű, családomat, gyermeke­met, emberi mivoltomat gyalázó, elátkozó, gázkamrába szívesen küldő, akasszam fel magam, miért nem haltam meg születéskor, anyám miért nem halt meg, míg bent voltam, hülye picsa, idióta kurva, vénszatyor és társai beírások kerültek, így a posztot töröltem. Lezártam a vitának nem nevezhető sárdobálást. Aki továbbra is meg akar ölni, felakasztani, átkozni, jól fontolja meg – írta végül a zongoraművésznő.

A győztes zenekar egyelőre nem a körülötte dúló viharral, hanem a siker ünneplésével van elfoglalva.

– Nem gondoltuk, hogy a döntőig menetelünk, és végül megnyerjük. Ezt a stílust nagyon elnyomták, és eddig nemigen hagytak neki teret a kibontakozásra, de úgy tűnik, kezd az ország és a világ is nyitottá válni rá, aminek nagyon örülünk – mondta a Borsnak Siklósi Örs, az AWS frontembere. 

Horváth Tamás: Soha többé nem jelentkezem a versenybe

Bár A Dal győztesét a közönség szavazta meg, a legjobb négy közé kerülésről még a zsűri döntött. Frenreisz Károly, Schell Judit, Mező Misi és Both Miki pedig úgy határozott, hogy a nagy esélyesnek tartott Horváth Tamás Meggyfája nem való a döntőbe: a Csillag születik egykori felfedezettje a fináléban egyetlen pontot sem kapott az ítészektől.

– Nem lepett meg, mert kezdettől úgy éreztem, hogy a zsűritagoknak egyáltalán nem jön át az üzenet, amit ezzel a dallal szerettem volna átadni. Elvétve volt egy-két jó kritika, de igazából nem tetszett nekik – kezdte a Borsnak Tomi, aki a verseny után súlyos döntést hozott.

– Én nem adok be dalt többé az eurovíziós versenyre, mert sajnos nem Magyarország és a közönség dönt, hanem négy zsűritag. Én pedig nem nekik szeretnék megfelelni. Nincs velük bajom, de a kritikáik nem voltak építő jellegűek – mondta picit odabökve az énekes.

– Szerintem nem mertek pontot adni, nehogy véletlenül a Meggyfa jusson ki – nevetett fel Tomi. – Mert ha bejutok a négybe, elég valószínűnek tartom, hogy az én dalom megy Lisszabonba. 

De Horváth Tomi nem éli meg veszteségként a történteket, sőt, örül, hogy háromszor is előadhatta A Dal színpadán a szerzeményét, és hogy a közönség a döntőig juttatta. Továbbra is hisz a dalában, és egy kis öröm az ürömben számára, hogy a májusi, első nagy koncertjét a Budapest Parkban, nem kell a lisszaboni verseny miatt nyárra tolnia.

– Hatalmas kaland és még nagyobb tanulópénz volt számomra ez a műsor. Már félúton éreztem, hogy ez a jelentkezés mégsem volt annyira jó ötlet, és csak megerősített abban az érzetemben, hogy én annál sokkal jobban szeretem a dalaimat – amik a gyerekeim –, hogy versenybe küldjem őket. Nem, engem a közönségem éltet, amely érti és értékeli a szerzeményeimet – szögezte le Tamás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17052438_auto_resized.jpg
life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel