Celeb

Halálos fenyegetést kapott Pásztor Anna

Bors

Létrehozva: 2015.08.27.

Vérét kívánják annak, aki a menekültekkel kapcsolatos gondolatait leírja. Pásztor Annának iszonyatos indulatokkal estek egyesek az énekesnő közösségi oldalán.

Álmában sem gondolta volna Pásztor Anna, hogy egyszer majd azért fenyegetik meg, mert embereken szeretne segíteni. Márpedig ez történt az Anna and the barbies együttes énekesnőjével. Anna a véleménye miatt került bajba, mert olyan témába nyúlt bele, amely nemcsak az országot osztja meg, de úgy tűnik, a rajongóit is. Az énekesnő közösségi oldalán szerette volna felhívni a figyelmet a szerencsétlenül járt menekültekre, amely kiverte a biztosítékot pár embernél. Olyan indulatokat szült az ártatlan segítségkérés, hogy volt, aki halálosan megfenyegette az énekesnőt, aki elkeseredésében egy újabb kiírással próbálta megkérni az agresszívan közeledő embereket, hogy tartsák távol magukat tőle.

– Kicsit most már kezd elegem lenni abból, hogy „magyar honunk védelmében”, korábban engem ismerősnek, barátnak bejelölt emberek, a hozzátartozóimon keresztül fenyegetnek – írja Anna a közösségi oldalán, s idézeteket is mellékelt a neki címzett üzenetekből: – „Örülök! Akkor hamarosan látjuk egymást! Előbb, mint hinnéd!” – tette közzé az énekesnő a neki címzett fenyegetéseket. Majd folytatta: – Vagy szimplán nekem célozzák a „Téged foglak még előttük is lelőni, te hazaáruló senkiházi...” és így tovább... Ha jól tudom, még szabad véleménynyilvánítás van. Főleg az ember saját Facebook-oldalán! Nyomatékosan megkérek minden agresszort, hogy hanyagoljon! – fejtette ki oldalán Pásztor Anna.

A téma súlyossága abban is látszik, hogy temérdeknyi hozzászólás érkezett a poszthoz, volt, aki még durvábban fenyegette Annát, de bőven akadtak, akik a védelmükbe vették. Íme az egyik legdurvább támadás az énekesnő ellen:

„Nagyon sokan ismernek... Én nem ígérgetek, fenyegetek... De, ha azt mondom valakinek, hamarosan találkozunk, akkor fogunk is! Mindegy, milyen áron, vagy milyen nehéz megtalálni... Sajnos ezt sokan csak üres fecsegésnek fogják fel! Hát majd kiderül...” – írta a férfi, akit ezután is próbált Anna leállítani. Megírta neki nyilvánosan, hogy szégyellje magát. A férfi tovább mondta a magáét, majd össze is veszett a többi hozzászólóval, akik az énekesnőt védelmezték.

Szerettük volna Annát megkérdezni arról, hogy milyen módon fenyegették meg, és tervez-e eljárást emiatt, de koncertszervezôjétől azt az információt kaptuk, hogy azért nem érjük el őt, mert dolgozik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában