Celeb

Hajdú miatt szűnik meg Havas műsora

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.07.27.

Míg a fiatalabb tévés hosszabb műsoridőt kap, a veteránt visszatessékelték a közélet vizeire az ATV-n. A pletykák szerint az egyébként nehéz természetű Havas meglepően jól fogadta a leépítés hírét.

Bár igen jó nézettségi eredményeket produkált a Henrik angyalai című szórakoztató műsor, mégis megszűnik –tudta meg a 24.hu. Havas Henrik műsorában adásonként három nő (színészek, énekesek, közszereplők) vendégeskedett, a tanár úr velük beszélgetett szakmáról, magánéletről. A nézők szerették a műsort, de a nézettségi adatok meg sem közelítették Hajdú Péter Esti frizbi című show-jáét. Kézenfekvő volt a csatorna vezetőségének döntése, amikor kiderült, takarékoskodniuk kell: Havas műsorát tették parkolópályára. A tanár úr persze nem marad munka nélkül, továbbra is képernyőn lesz politikai műsoraival, a Havas a pályán és a Nap híre blokkal, de a szórakoztató műfajtól elbúcsúzhat.

A Bors megtudta, hogy a kereskedelmi csatorna a jövőben hosszabb műsoridőt szán a kiváló nézettségi adatokat produkáló Frizbinek – a megszokottak mellett egy új blokk (játék) is lesz a műsorban –, illetve a nyáron ismétléseket sugároznak, többek között ezért is kellett felszabadítani műsoridőt. Csak folyosói pletykákból tudjuk, hogyan reagált a hírre Havas, mert a telefonját nem vette fel.

Az ATV há­za táján azt beszélik, hogy egészen higgadtan fogadta a döntést, és meglepően könnyen búcsúzott a szórakoztató műsorától, amit pedig nagyon szeretett. Az ATV vezérigazgató-helyettese szerint nincs is oka elégedetlenségre.

– Ahogy eddig, úgy most is több közéleti műsort vezet Havas Henrik, akinek a munkájával maximálisan elégedett a csatorna – mondta Németh Szilárd. – Tény azonban, hogy a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorunk olyan kiváló nézettségi adatokat produkál, ami arra ösztönzött minket, hogy hosszabb műsoridőt biztosítsunk neki.

Kerestük Hajdú Pétert is az ügyben, szerettük volna megkérdezni tőle, érez-e elégtételt most, hogy „kitúrta” a pályáról Havast, aki tavaly a Borsnak még azt mondta: Hajdú rossz riporter.

„Úgy látom, ő egyszerre szerkesztő, producer, riporter. Ebből valamit el kéne hagynia! Például a riporterkedést, mert Hajdú két dologhoz nem ért: ehhez és a nőkhöz! Inkább maradjon a pénznél!”

Hajdú sajnos nem reagált a megkereséseinkre, mert épp a tengerparton nyaral.

Örök riválisok

A Havas–Hajdú duetten kívül is van a magyar médiavilágnak rivalizáló, marakodó párosa. Bochkor Gábor és Sebestyén Balázs – a két rádiós évek óta versenyez, ki a jobb, kit hallgatnak többen. Most éppen Balázs áll nyerésre, de nem volt ez mindig így.Friderikusz Sándor és Vitray Tamás szakmai kapcsolata sem felhőtlen, hosszú évek óta kerülik egymást. Állítólag Fridinek konfliktusa volt Vitray fiával, azóta nincsenek jóban. Kovács Kati nem hajlandó kiejteni a száján Koncz Zsuzsa nevét, hiába pályatársak. Szerinte Zsuzsa „keresztbe feküdt” a kar­rier­je előtt, vagyis hátráltatta az érvényesülésben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141929_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók