Gyújtogatással vádolták meg Kiss Ramónát

Kiss Ramóna édesanyja 17, édesapja pedig 19 éves volt, amikor megtudták, hogy szerelmüknek gyümölcse fogant. A nagyszülők, észérvekre hivatkozva először túl korainak gondolták a gyermekáldást, de Rami anyukája tűzön-vízen át ragaszkodott magzatához. – Óriási szerelem volt a szüleimé, és szerintem a mai napig az.

Igaz, hogy a házasság előtt fogantam, de mielőtt megtudták volna, hogy érkezem, az apukám már megkérte anyukám kezét – mesélte a Barátok közt szereplője, aki életének első éveit egy idős néni házának egyik szobájában töltötte albérletben. A szülők a korukból adódóan fiatalos lendülettel nevelték a szőke kislányt, akinek akaratos jelleme már nagyon korán megmutatkozott.

– Másfél éves lehettem, amikor a dohányzóasztalt borító terítőt tányérostól együtt a földre rántottam. Apukám ötször tette vissza, miközben ötször elmondta, hogy nem szabad. Aztán hatodjára rávágott a kezemre. Ám ez engem nem érdekelt, újra és újra lerántottam, pedig már vörös volt a kezem és potyogtak a könnyeim – elevenítette fel az első róla szóló családi legendát a színésznő. Az évek múlásával pedig egyre több maradandó sztorit kreált maga körül a huncut mosolyú kislány.

– Kijelentettem, hogy hiába szeretnék, nem megyek óvodába, mert az hülyeség. Hátravetettem magam a járdán és üvöltve hisztiztem. Aztán az oviban beültem egy sarokba, és egy hétig nem játszottam, nem ettem és nem aludtam. Szabályosan sztrájkoltam. Már far-kaséhes voltam, így az egyik ebédnél sértődötten odaszóltam az óvónőnek: „talán nekem is kellene enni adni”.

Ramóna akaratos természetével nincs egyedül a családban. A veszprémi Kiss família igazi különlegességgel szolgálhat egy számmisztikus számára, mert Ramóna és húga egyaránt december 2-án született, akárcsak az édesapa húga.  – Mind a hárman egyformán temperamentumosak vagyunk, és apukám folyamatosan harcban áll velünk. Másfél éves korom óta küzd velem, hogy háttérbe szorítsa az önfejűségem, de hiába – mondta nevetve a sorozat Szentmihályi Zsófija, aki nagyon jó kapcsolatot ápol Veszprémben élő családjával.

– Tényleg olyanok vagyunk, mint egy olasz család: apu, a húgom és én folyamatosan beszélünk, anyu pedig türelmesen hallgat minket, aztán amikor már nem bír velünk, akkor jelentőségteljesen megszólal, és ilyenkor mindhárman tudjuk, hol a helyünk. Ám a fegyelmezés, fejmosás valahogy mindig apura maradt, akkor is ő ment be az iskolába, amikor a tanárok szerint fel akartam gyújtani.