Celeb

Győzike két perc alatt lezavarja a szexet

Bors

Létrehozva: 2016.10.14.

<p>De van, hogy egy perc is elég neki. Hogy Beának elég-e, az úgy tűnik, részletkérdés. Bónusz: VV Dina és Lóri is túl van az első éjszakán.</p>

Bár már a Villában is ment a tapogatózás, konkrét együttlétig nem jutott el VV Dina és Lóri, most azonban, hogy mindketten kijöttek a házból, egymásnak eshettek. A két szerelmes a BeleValó és Győzike vendége volt, aki egy piros-kockás asztalterítőt a vállára vetve vezetett műsort, és annak érekében, hogy ezt a közérdekűt kihúzza az egykori villalakókból, a saját ágybéli teljesítményéről is elárult egy s mást. Például azt, hogy ha sokáig nem volt nővel, vagyis Beával, ő bizony két, de leginkább egy percig sem bírja, és egyébként is ő olyan, hogy „Na gyere, durr, durr, durr". Őszinte sajnálatunkra Győzi nem fejtette ki, hogy ez egészen pontosan mit is jelent, de természetesen sejtjük, amint azt is, hogy mit ért az alatt, hogy ő nem kényeztet senkit, vagyis ahogy ő fogalmaz: „Nem megyek oda, hogy na nyali".

De a lényeg: a műsorvezetőnek végül sikerült kiszednie a hőn áhított információt, Dina és Lóri egy kameramentes helyen végre egymásé lett. Dina nem akart belemenni a részletekbe, de elárulta, nagyon jó volt a szex.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...