Celeb

Győzike: Bea nélkül nulla vagyok

ozs

Létrehozva: 2017.08.09.

Saját bevallása szerint magára sem ismer Győzike, ha tükörbe néz. A Nógrád megyei showman folyamatosan karcsúsodik az utóbbi három hónapban, tizenöt kilót adott le.

Gáspár Győző túlsúlyos időszakában szinte minden létező diétát és fogyasztószert kipróbált, hogy megszabaduljon a pluszkilóktól.  Ám valószínű, egyik módszer sem volt olyan hatékony segítség a zsír­égetésben, mint az adóhatóság nyomozása miatt való idegeskedés.

– Ami körülöttem folyik, azt ép elméjű ember nem bírná ki. Három hónap alatt 15 kiló ment le rólam. De nem azért, mert fogyókúráztam, hanem azért, mert nem bírok enni – fakadt ki Gáspár Győző. Legnehezebben azt viseli, hogy amióta a NAV adócsalás gyanújával vizsgálódik a családjuknál, azóta sok ismerős, barát meg néhány közeli rokon is elfordult tőlük. Sőt állítólag még olyan emberek is, akiknek korábban pénzt adott kölcsön.

– Most derült ki számomra istenigazából, hogy azok az em­berek, akik körülöttem voltak, mára mind leléptek. Azok csak azt a Győzit szerették, aki a tévében mutatta önmagát. Amikor meg itt a baj, akkor mindegyik eltűnik – méltatlankodott a szebb napokat látott showman, akinek a családja jelenti a legnagyobb támaszt ezekben a nehéz időkben. Feleségével épp a napokban ünnepelték 24 házassági évfordulójukat.

– Ha Bea nem lenne az életem­ben, akkor egy nulla lennék. Ő az, aki most lelket önt belém. Ő az, aki támogat. Ő az, aki mellettem van. Ő az, aki nem hagy hülyeséget csinálni, és ő az, aki szeret engem  tiszta szívből – vallotta be Gáspár Győző. A Story Extra felvételén megjegyezte, hogy mindkét lánya szintén jelentős súlytól szabadult meg. Kisebbik lánya, Virág 14 kilót, míg Evelin 20 kilót fogyott.

Örökös fogyókúra

Gáspár Győző karrierjét végigkísérték súlyproblémái. Az egykor 140 kilót is nyomó showman korábban mindent bevetett és kipróbált, hogy minél több súlyfeleslegtől megszabaduljon. Eleinte gyógyszerekkel küzdött ellene, aztán különböző táplálék-kiegészítőkkel, majd az önhánytatás rabja lett. De ezzel még nem volt vége, mert az eltűnt kilók árulkodó nyomaitól egy plasztikai sebész segítségével tüntette el.

– Addig küzdök, amíg úgy nem fogok kinézni, mint a példaképem, David Be­ckham. Az edzőmmel meg is beszéltük, hogy januárig hajtok, azután pedig megnézzük, min kell még változtatnom – nyilatkozta korábban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087355_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711713314
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711713314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról