Celeb

Győzike: 200-zal száguldott velem a rendőr! - videó

Bors

Létrehozva: 2018.07.18.

A roma zenész szerint sikkasztási ügye pont olyan, mint egy barátja arcán a seb: lemoshatatlan egy életre. Dokumentumfilm készült a NAV-os ügyéből.

Egészen vicces, de valahol mégsem az: dokumentumfilm készült Győzike NAV-os ügyéből. Csak a filmhez készült előzetes 10 perces, amiben Győzi nem kis színészi teljesítményről tanúbizonyságot téve meséli el, hogyan is törték rájuk annak idején az adóhatóság emberei az ajtót azon a hajnalon, amikor majd' mindenüket lefoglalták, majd hogyan mentették fel.

A hol fekete-fehérben, hol színesben készült, velőt rázó aláfestő zenével tarkított filmben Győzi fut is – erősen és bátran kapkodja a lábát, mutatván, mennyire kitartó. Majd a teraszon ül, gondosan úgy beállítva, hogy a templom legyen a háttérben. Hisz az, akinek a kertjéből látszik a templom tornya, rossz (értsd, adócsaló) ember nem lehet, igaz?

Győzi visszaemlékezik arra a hajnalra tehát, amikor szerinte 200 kommandós szállta meg az ő otthonukat, Evelinét, a sofőrükét, édesapjáét és a testvéréét is egyszerre. Győzi elmeséli azt is, hogy drogot és fegyvereket kerestek nála, és amikor letartóztatták és 200-zal száguldó autóval bevitték Egerbe, egy fiú (nyilván rendőr) azt mondta neki, képtelen megbilincselni, hiszen „rajta” nőtt fel, a Győzike Show-t minden hétfőn megnézte és nagyon szórakoztató volt. A zenész ekkor érezte azt, hogy „megreccsent”. 

Közben Győzi rendületlenül fut, immár egy búzamezőn a bálák közt, nem adja fel, nem fárad, a drón pedig veszi, a zene egyre drámaibb, és végül eljut persze a templomig, ahol az ajtó előtt állva imádkozik, majd összerogy és gondolkodik.

Aztán szerencsére tovább mesél, ahogy beleéli magát a szörnyűségekbe („Egy évig rettegésben éltünk”) a hangja néhol elcsuklik, nagyokat nyel, majd nyitott tetejű luxusautóba pattan, hogy Budapest utcáin menjen vele egy kört, végül pedig az ügyvédje is megszólal.

De nem lövünk le minden hatásvadász jelenetet, ezt a videót meg kell nézni. Tudják, ha ma csak egy videó lesz, akkor az ez legyen. Na jó, csak még egy, hogy ne csak Győziben legyen rettegés, hanem önökben is: Győzi vissza akar térni a médiába, és újra szórakoztatni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók