Celeb

Gyerekpornó áldozatai lettek Elvis Presley unokái?

Bors

Létrehozva: 2017.02.17.

<p>Egyre jobban eldurvul a helyzet Lisa Marie Presley és a negyedik férje, Michael Lockwood közt. Válásuk mindennek mondható, csak szépnek nem...</p>

A páros tavaly nyáron jelentette be, hogy elválnak, ami egy kicsit sem megy zökkenőmentesen, mert nem csak az anyagiakon nem tudnak megegyezni, a gyermekelhelyezés kérdésében is egészen más állásponton vannak.

Az egymás irányába egyre kegyetlenebb felnőtteknek életében most nagy fordulat jött, láthatóan ugyanis eljutottak arra a szintre, hogy mindegy nekik, most már az sem számít, hogy a kilenc éves közös ikerlányaik, Finley és Harper lelkileg sérülnek-e vagy sem.

A Daily Mail értesülései szerint Lisa Marie „elképesztő”, „undorító” és „gyomorforgató” képeket talált a válófélben lévő férje számítógépén a kicsikről. Elvis Presley lánya azonnal feljelentést is tett a gyerekpornó miatt, a számításai azonban nem teljesen jöttek be: a rendőrség nyomozni kezdett, a lányokat elvették az apjuktól, de nem az anyjuknál helyezték el őket, hanem gyermekvédelmi őrizetbe kerültek.

Ha a vádak igaznak bizonyulnak, akkor Michael börtönbe kerül, ha viszont az derül ki, hogy csak a felesége találta ki ezt az egészet, Lisa kerülhet rácsok mögé... A házaspár barátai szerint ki van zárva, hogy a lányokat rajongásig szerető apjuk nem illő módon közeledett volna a gyerekekhez, ugyanakkor sajnos az is látszik, hogy egyiküknek sincs annyi esze, hogy ne rángassák bele a kicsiket ebbe a mocskos válóperbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134799_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135883_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Morawiecki: „Elképesztő, ami jelenleg Brüsszelben történik. A szólásszabadság veszélyben van”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294016
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17102970_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128012_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Schumacher Vanda végre elárulta, valójában, miből keresi a kenyerét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZhURTMsf4D0fQ_dDqCpNUjCb0P_OMJz-4tCsANwUAGg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3YzEwNGVmZjRlYjQ2ODE5ZDFjMDQyZmU0NjRkY2Zl.jpg
Tünemény

„Végre eljött ez a pillanat, hogy a karunkban tarthatjuk a legkisebb fiunkat” – Szegedi Fecsóék megmutatták gyönyörű kisbabájukat – fotó