Celeb

Gyereket akar a se veled, se nélküled kapcsolatban élő Courteney Cox

Bors

Létrehozva: 2017.06.23.

Hatalmas átalakuláson megy át a Jóbarátok sorozatban Monicát alakító 53 éves színésznő. Courteney Cox nem ér rá unatkozni, neveli 13 éves tinilányát, hol összejön, hol szakít Johnny McDaiddal, és az öregedéssel is küzd. De a korral úgy tűnik, bölcsebb is lett, így sorra rendbe tesz mindent, kezdve szétcsúszott arcával. Rengeteg bántó kritikát kapott ugyanis a sok plasztika miatt, és úgy tűnik, mostanra ő is belátta, ez már túlzás. Úgy döntött, eltávolíttatja a feltöltéseket, és a botoxot is végleg elhagyja.

– Olyan természetes va­gyok, amennyire csak tudok – nyugtázta az eredményt Courteney. – Minden feltöltést kivetettem. Jól érzem magam, mert újra önmagamra hasonlítok. Fokozatosan jutottam el odáig, hogy azt mondjam: a francba, ez már nem néz ki jól. Tudatosítanom kellett ma-gamban, hogy nem az öregségtől ráncosodom, hanem a nevetéstől. És rá kellett jönnöm, hogy a botox nem a barátom. Azt hiszem, az egészről Hollywood is tehet. Úgy nevelkedtem itt, hogy a külső és a megjelenés a legfontosabb – fejtette ki a New Beauty Magazinnak. A természetességgel együtt a színésznő a lelkében is megfiatalodott, és előbújt belőle a fészekrakási ösztön.

– Szeretnék egy kisbabát. Szívesen kihordanám valaki más petesejtjeit – jelentette ki a színésznő, aki mesterséges beültetésen gondolkozik. Az apa szerepében alighanem a nála 13 évvel fiatalabb Johnny McDaidot, a Snow Patrol frontemberét képzelte el, akivel 2013 óta elég viharos kapcsolatban élnek.

Sokan megbánják a plasztikát

Crystal Hefner, az ünnepelt nyuszilány két „kolléganőjével” döntött úgy nemrég, hogy megszabadul mellimplantátumaitól. Attól tartottak, hogy a beültetés „lassan megmérgezi” a testüket, némelyikük már pánikrohamokkal is küzdött az eltávolítás előtt.

Pamela Anderson, a Baywatch szexi színésznője 1999-ben szabadult meg a felfújt lufikra emlékeztető implantátumaitól. Bár végül a teljes természetesség helyett egy jóval kisebb méretet választott, ami még így is figyelemfelkeltő.

Az egykori Spice Girl, Victoria Beckham megrémült, amikor viszontlátta a gálákon készült képeit: „a melleim a nyakam körül voltak”, szörnyülködött a fotókon. Később bejelentette, megszabadult a „fegyverzettől”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...