Celeb

Gyabronka József: Még sok dolgom van, fel kell nevelnem a kislányomat!

Bors

Létrehozva: 2019.02.01.

Forrás: YouTube (képernyőfotó)

A Jászai Mari-díjas színész Móka Miki volt a Zsebtévében, élt és játszott külföldön, számos tévéjáték és nagy mozifilm (például a Kincsem) szereplője. Egy kislány édesapja, de háromszoros nagyapa is. Most családról, munkáról és kalandvágyról mesélt a Best magazinnak.

Pályája elején országosan ismert volt Móka Mikiként.

– színész akartam lenni, ezért kiszálltam a gyerekműsorból – fűzte hozzá Gyabronka József a magazin érdeklődésére.

1991-ben feladta itthoni szerepeit, és családostul Montreálba költözött. Ráadásul akkoriban főszerepeket játszott a Madáchban.

– Nekem nincs házam, jachtom, anyagi javakban nem bővelkedem, de utaztam, tapasztaltam sokat az életben. Felszabadító érzés volt, hogy annak idején fűszeresnél dolgozhattam, házaknál takarítottam, és ezt megtehettem. Van egy kislányom egy másik kapcsolatból, aki most 7 és fél éves, úgyhogy nekem még sok dolgom van, fel kell őt nevelnem – közölte a színész.

– A fiam felnőtt mérnökember, aki három unokával ajándékozott meg. A fiammal is sokat voltam és most a lányommal is szeretnék sok időt tölteni, mert úgy érzem semmi mást nem tudok nekik adni, csak szeretetet, biztonságot – mondta Gyabronka József, aki folyamatosan dolgozik, de mindig csak olyan szerepet vállal, ami szórakoztatja, és értékesnek tartja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145984_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713611111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713611111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713611111
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó