Celeb

Gulyáslevessel védekeznek a járvány ellen Bódi Gusztiék

L. B., K. Sz.

Létrehozva: 2020.01.29.

Újabb betegek vesztették életüket Kínában a koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a ragály halottainak száma világszerte 107-re, míg a fertőzötteké 4474-re emelkedett. Már Németországban is regisztráltak betegeket.

Forrás: Facebook

Tizenegymillió embert zártak karanténba a vírus gócpontjának számító Vuhan városában. Az utcák üresek, az em­berek négy fal közé szorultak. A katasztrófafilmekbe illő el­zártság ugyanakkor még job­ban összekovácsolja a lakosságot.

– Az emberek mindenhol az ablakokon kihajolva üvöltik, hogy „Maradj erős, Vuhan!”. Természetesen mi is csatlakoztunk az akcióhoz, így tartjuk egymásban a lelket – mondta tegnap a Borsnak Keresztes Zoltán zongoraművész, aki öt éve él Vuhanban a párjával. Most egy hónapra elegendő élelmiszert halmoztak fel a lakásban. A Külügy tájékoztatása szerint nyolc magyar állampolgár tartózkodik a járvány gócpontjának számító Hupej tartományban, közülük heten hagynák el a térséget. Ők egy evakuációs akcióban, légi úton tudják majd ezt megtenni. Az európai uniós tagországok között szoros koordináció működik, a franciák, a németek, a portugálok szervezik állampolgáraik kimentését, akikkel már felvettük a kapcsolatot.

Karantén vár a Kínából érkező munkásokra

A gödi Samsung-gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt „karanténba helyezi” és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs – közölte a Pest megyei város polgármestere. A cég felvette a kapcsolatot a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi részlegével, és minden tőlük telhető intézkedést bevezettek a megelőzésért. Mindemellett a koronavírus globális terjedése miatt a Nokia is egyhetes otthoni munkavégzésre utasította a Kínában járt dolgozóit. Eközben néhány hazai állatvédő egy radikális hangvételű közleménnyel próbál változást elérni.

– A koronavírus-járvány reményeink szerint esélyt jelent arra, hogy megszűnjön végre az a felfoghatatlan földi pokol, amelynek Vuhanban és szinte minden más ázsiai nagyvárosban elszenvedői a városok piacain élve megnyúzott, élve megfőzött, vagy akár élve megevett majmok, koalák, kutyák, macskák, marhák, tyúkok, disznók és számos más ge­rinces, emlős állat – mondta a Borsnak Kapin Richárd, a Szurkolók az Állatokért mozgalom vezetője.

Nem zárható ki a behurcolás lehetősége

– Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy teg­napi sajtótájékoztatón. Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg új koronavírusos beteg nincs, de nem zárható ki a behurcolás. Az új vírus gyors azonosítására, felfedezésére felkészültek a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a területi szervek munkatársai is. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa el­mondta: ennek a koronavírusnak – a korábbiakkal összehasonlítva – jóval alacsonyabb, egy-két százalék a halálozási rátája, és a megbetegedés gyermekeknél nem jellemző.

Margó főz, nem kérnek az utcai kajákból

Bódi Guszti és neje, Margó a festői szépségű Thaiföldön töltik téli pihenésüket. A Kínához vi­szonylag közel eső országban igen magas fokú készültség van érvényben a rettegett koronavírus miatt, ugyanis rengeteg kínai turista fordul meg a pihenőhelyen, amiről Guszti Thaiföldről mesélt helyi idő szerint kedd este hatkor a Borsnak. – Az elején nagyon megijedtünk, igyekszünk figyelni, ha hazamegyünk, akkor bármi is lesz, kivizsgáltatjuk magunkat. A helyi hatóságok nagyon felkészültek, hőszkennerekkel fi­gyelik az embereket, vigyáznak ránk. Ami kicsit aggasztó, hogy egy kínai nővérke szerint az ottani hatóságok eltitkolják a betegek valódi számát, ami sokkal nagyobb, mint amit korábban mondtak. Mi most az utcán nem eszünk, csak a bevált helyeinken, vagy Margó főz, most is éppen egy gulyáslevest készít vacsorára. Az utcán a tuktukon maszkot viselünk, biztos, ami biztos, hiszen cseppfertőzéssel is terjed a koronavírus – mesélte Guszti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711618813
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711618813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”