Gregor Bernadett: az idő nem kegyes a színésznőkkel  - interjú

Már csak pár nap, és itt van a karácsony. Mi az első emléke az ünnepről?

Nem tudom, hány évesek lehettünk a nővéremmel, de annyira élénken megvan, ahogy a dísze­ket rakosgatjuk a fára, míg anyu a konyhában főzött.

Mennyire emlékszik a közös karácsonyokra, amíg legendás édesapja, Gregor József és az édesanyja együtt voltak?

Sajnos semennyire, nekem már onnan élénkek az emlékeim, amikor már külön életük volt. Szenteste mindig anyukámmal voltunk, másnap mentem édesapámhoz. Ahogy teltek az évek, egyre kevésbé volt fontos számomra ez az ünnep, aztán akkor csapott meg újra a szelleme, mikor megszületett Bence fiam. Imádtam készülődni, miközben ott volt az arcán az a gyermeki áhítat, amit a karácsony ad. Mostanában Álmos fiamtól kapom ugyanezeket az energiákat.

Mit tartott meg a szülői házból, ami a karácsonyhoz köthető?

Egy fenyőfatalpat, ami nem vicce­lek, de legalább 120 éves lehet. Ezt szoktuk magammal vinni Álmos fiammal, belefaragják a fát, és úgy visszük haza.

Mi a legfontosabb önnek az ünnepben?

Hogy együtt vagyunk. Ahogy haladtam előre az életemben, egyre komolyabban vettem az adventi készülődést lelki értelemben. Inkább megcsinálok mindent napokkal korábban, de nem akartam kapkodni és idegeskedni semmin. Nem igazán adunk nagy ajándékokat, ez a pénzszórásra és pazarlásra ösztönző karácsony, amit sajnos sokan élnek, számomra nem szimpatikus Ezekben az utolsó napokban már inkább kerülöm a nagyobb forgalmi csomópontokat és bevásárlóközpontokat.

Pedig egy színésznő életében a karácsony is ugyanolyan munkanap, mint bármelyik másik.

Tavaly volt egyszer, hogy 24-e délutánra bevállaltam egy fellépést, és fél nyolcra értem haza. Akkor mondtam, hogy soha többé: ez a két-három nap a családomé, és ez így is marad. 24-én a két fiam és Ági barátnőm foglal helyet az asztalnál, így töltjük együtt az estét. Ágit körülbelül 25 évvel ezelőtt ismertem meg a Vígszínházban, ahol akkor kellékes volt. Az a barátnő, akivel lehet, hogy 1-2 hónapig nem találkozunk, de legalább naponta ötször beszélünk, a legkisebb apróságok miatt is azonnal egymásra csörgünk.

Mi a helyzet a gyerekek apukáival? Csatlakoznak az ünnepléshez?

Békében váltunk el, ezért az ajó nyitva előttük az ünnepek alatt, ha szeretnének időt tölteni a fiaikkal. Bence édesapja Amerikában él, idén szerencsére tudnak találkozni egymással, Álmos édesapja (Somogyi István – a szerk.) természetesen ellátogat hozzánk karácsonykor, szívesen látom bármikor.

Szakmailag és magánéletileg is mozgalmas éven van túl, hogy várja az új évtizedet?

Érdekes, hogy én nem várom, nem tervezek, nem menedzselem a szakmai életem, mindig nagyon izgalmas feladatok találtak meg. Viszont érdekes módon most azt érzem, hogy még lennének energiáim, amiket szívesen hasznosítanék. Az Újszínház az idei első premierében, a Kék rókában egy isteni szerepet kínált, amiért nem győzök elég hálás lenni.

Ebben a darabban egy tudatos nő szerepében láthattuk, aki fellázad a férfiak által kitalált társadalmi normák, a rendszer és a kora ellen is. Hasonló időszaknak néz elébe most ön is?

Talán. Az éneklés és a rendezés egy része lehet ennek. Hosszú évekig maradhatok még ebben a „kék róka” szerepkörben, a rejtélyes, szexi, szenvedélyes, általam igen szeretett és komplex szerepkörben, de az idő nem kegyes a színészekkel, pláne a színésznőkkel. Ha eljön az idő, szeretném méltósággal zárni a pályámat és a színpad másik oldalán kamatoztatni a tudásomat, például rendezőként. Legutóbb hatalmas sikert arattunk a Sztrájkol a gólya című rendezésemmel Köllő Babett-tel és Cseke Katinkával. Ki tudja? Lehet, hamarosan újra beülhetek a rendezői székbe.

Mindeközben egyedül él kisfiával és emberfeletti módon viszi egyedül a hátán az életüket.

Igen, én lettem a családfő mostanra. Megszoktam ezt az új életemet: az egyedülálló, negyvenes anya, aki nem keresi görcsösen maga mellé kétségbeesetten az új társát. Tökéletesen boldog és kiegyensúlyozott vagyok így, egy kerek egész, aki mellé, ha valaki csatlakozni akar és érdemes rá, biztos nem fogom elzavarni (Nevet).