A Magyar Fürdőkultúra Napját minden év októberének második szombatján ünnepeljük, mely az idei évben október 10-re esik.
Ez alkalommal a szaunázásra, a szaunakultúrára hívjuk fel a figyelmet, mely hazánkban is egyre nagyobb teret hódít.A Magyar Fürdőszövetség kampányt szervez, ösztönözve a fürdőket a vendégek tájékoztatására és kiegészítő programok szervezésére.Cél, hogy a Magyar Fürdőkultúra Napja kapcsán felhívjuk a figyelmet a szaunázás helyes folyamatára, ismeretanyagot közvetítsünk a szaunázás történetéről, a szaunázás higiéniájának fontosságáról.
A Magyar Fürdőkultúra Napján a fürdők szabadon dönthettek a helyileg szervezett programokról, a nyitva tartásról és az aznapi belépődíj kedvezményekről, de a témához kapcsolódóan zömmel különleges szauna felöntések, szauna szeánszok várják a látogatókat.Számos fürdő a nagyközönség- és az iskolák részére is tart előadásokat a témához kapcsolódóan vagy szervez idegenvezetést a fürdőkben.
Az idei évben minden eddiginél több fürdő csatlakozását regisztráltuk. 47 létesítmény jelezte, hogy kapcsolódik a kezdeményezéshez és színes programokkal várja október 10-én vendégeit.
Az egyes fürdők programjait a szövetség saját weboldalán (www.furdoszovetseg.hu), Facebook oldalán (Csobbanj velünk) is közzé teszi.
Magyar Fürdőkultúra Napja 2015. 10. 10. – Csatlakozott fürdők és programjaik
Csatlakozó fürdő neve | weblap címe | Ad –e kedvezményt a belépőárból? | A nap folyamán biztosított program(nyitva tartás) | |
1. | Gyulai Várfürdő Gyula | www.varfurdo.hu | nem | A Castello Szaunaparkban 10.00 órától különleges szaunafelöntések óránként (nyitva tartás: 8.00-19.00) |
2. | Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő | www.erzsebetfurdo.morahalom.hu | 18 óra után kedvezményes jegyek válthatók | gyermekfoglalkozások, aqua zumba, szauna szeánszok (nyitva tartás: 8.00-22.00) |
3. | Anna Gyógy-, Termál és Termálfürdő Szeged | www.szegedsport.hu | nem | a hét folyamán előadások a Magyar Fürdőkultúráról általános iskolások részére. Október 10-én 15.00-18.00 óra között a fürdővendégeknek:Anna Totó – Ki mit tud az Anna vízről? Kreatív foglalkozás, hennás testfestés, hangfürdő, vizi tai-chi |
4. | Gránit Gyógyfürdő Zrt. Zalakaros | www.furdo-zalakaros.hu | nem | 10.30 Aquafitness 11.00 Szauna szeánsz-mézes felöntés 11.00-15.00 Gyógyászati nyíltnap 13.00 Mesememória 14.00 „Csobbanj bombát” vízi vetélkedő 15.00 Alakformáló torna 15.30 Aquasalsa 16.00 Táncverseny (nyitva tartás: 9.00-19.00 óráig) |
5. | Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő Nagykáta | www.nagykatastrand.hu | nem | Szauna szeánszt tartanak, délelőtt 11.00, délután: 13.00, 15.00, 17.00 órai kezdettel. (Nyitva tartás: 9.00-20.00, normál) |
6. | Püspökladányi Gyógyfürdő Püspökladány | www.pl-varosuzemelteto.hu | szauna használat 50% kedvezménnyel | (nyitva tartás: 8.00-21.00 óráig) |
7. | Harkányi Gyógyfürdő Zrt. | www.harkanyfurdo.hu | igen, 15 % a felnőtt gyógyfürdős belépőjegy árából | szauna ceremóniákat (nyitva tartás: 9.00-18.00 óráig) |
8. | Borbála Fürdő Algyő | www.borbalafurdo.hu | 10 % kedvezmény | szaunaszeánszok, szaunatörténeti kiállítás (nyitva tartás: 8.00-24.00) |
Csatlakozó fürdő neve | weblap címe | Ad –e kedvezményt a belépőárból? | A nap folyamán biztosított program(nyitva tartás) | |
9. | Akácliget Fürdő Karcag | www.akacligetfurdo.hu | 17.00 óra után kedvezményes belépő | egész nap ingyenes szauna használat |
10. | Sárvári Gyógy- és Wellnessfürődő | www.sarvarfurdo.hu | nem | térítésmentes szauna-szeánszok a nap folyamán több alkalommal (nyitva tartás: 8.00-22.00 óráig) |
11. | Gyöngyösi Uszoda és Termálfürdő | www.gyongyosisportfolio.hu | csoportos kedvezmény | Az általános és középiskolás gyermekek részére előadást tartanak a fürdőkultúráról. A főiskolásoknak és a felnőtt lakosságnak szauna est és bemutató szervezése. (nyitva tartás: 6.00-19.00 óráig) |
12 | Kecskeméti Fürdő | www.kecskemetifurdo.hu | Egy összevont kedvezményes jegytípus, ami érvényes az élményfürdő, a termálfürdő, a versenyuszoda és a szauna használatára. Ára: 1.800,- Ft (50 %-os kedvezmény) | Kézműves foglalkozások, óriásbuborék fújás, teszt a magyar fürdőkultúráról, animátor foglalkozások, aquafitness, csúszdaverseny, egész napos ingyenes szaunaprogramok, előadások a szaunázásról, szaunázással kapcsolatos információs anyagok kihelyezése A 17 óra után kezdődő programokra regisztráció szükséges (max. létszám 25 fő!) (nyitva tartás: 06.00-21.00 óráig) |
13. | Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum | www.bukfurdo.hu | nem | 8.00-8.20 reggeli torna – Termál gyógykemping 9.30-9.45 napüdvözlő vízi torna 10.20-10.40 aktív vízi torna 11.00-17.00 logikai játék sarok – pihenőtér 11.20-12.00 gyermekanimáció 12.20-13.00 csúszdaverseny 14.20-14.50 BINGO 15.00-15.30 aktív vízi torna 16.00-16.20 relaxáló vízi torna (nyitva tartás: normál) |
14. | Makói Hagymatikum Gyógyfürdő | www.hagymatikum.hu | egységes jegyár éjszaka 1000 Ft/fő (szaunavilág használattal) | Különleges, ingyenes szauna szeánszok a nap folyamán (nyitva tartás: 8.00-24.00 óráig) |
Csatlakozó fürdő neve | weblap címe | Ad –e kedvezményt a belépőárból? | A nap folyamán biztosított program(nyitva tartás) | |
15. | Szent Lukács Gyógyfürdő Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | nem | Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján. Szaunaszeánszok és előadások a szaunakultúráról. (nyitva tartás: normál) |
16. | Széchenyi Gyógyfürdő Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | nem | Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján. Gyógyvíz kóstoltatás. |
17. | Gellért Gyógyfürdő Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | nem | Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján. (nyitva tartás: normál) |
18. | Rudas Gyógyfürdő Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | nem | Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján. (nyitva tartás: normál) |
19. | Király Gyógyfürdő Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | nem | Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján. (nyitva tartás: normál) |
20. | Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | Belép ára ezen a napon egységesen: 1.400,- Ft | Szaunaszeánszok és előadások a szaunakultúráról. (nyitva tartás: normál) |
21. | Dandár Gyógyfürdő Budapest | www.budapestgyogyfurdoi.hu | nem | Szaunaszeánszok és előadások a szaunakultúráról. (nyitva tartás: normál) |
22. | Halassy Olivér Városi Uszoda Budapest | www.haloujpest.hu | nem | Tájékoztatás, szauna szeánsz 16.00-20.00 (nyitva tartás: 8.00-20.00 óráig) |
23. | Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Tiszakécske | www.tiszapartifurdo.hu | Nincs kedvezmény, viszont a belépőjegy mellé minden felnőtt és nyugdíjas kap 1000 Ft értékű wellness kupont. | Vízi zumba, szauna programok-feltöltések a szauna világban, Aquakontakt Wellmed – vízi relaxáció bemutató (nyitva tartás: 9.00-21.00 óráig) |
24. | Thermal Spa Siklós | www.siklosfurdo.hu | A szaunaszeánszok ezen a napon ingyenesek. | Magyaros szaunaszeánsz (felöntések), első 100 vendég a szeánszon seavajas szappant kap ajándékba. Időpontok: 13.00, 15.00, 17.15, 19.00. A résztvevők között kisorsolnak 3 db 5 alkalmas szaunaszeánsz bérletet. (nyitva tartás: 10.00-22.00 óráig) |
26. | Kumánia Gyógy- és Strandfürdő Kisújszállás | www.kumania.hu | A felöntések ára 300 Ft helyett 100 Ft | Szaunaprogramok 14.00 órai kezdettel vendég szaunamesterrel, aki előadást is tart a szaunázásról (nyitva tartás: 7.00-20.00) |
Csatlakozó fürdő neve | weblap címe | Ad –e kedvezményt a belépőárból? | A nap folyamán biztosított program(nyitva tartás) | |
27. | Ligetfürdő Kft. Napfényfürdő Aquapolis Szeged | www.napfenyfurdoaquapolis.com | Nem. 3 órás belépő a Csendes Wellnessbe 2700,- Ft. | Válogatás a legnépszerűbb szaunaszeánszokból emelt számban. Helyszín: Csendes Wellness részleg. (nyitva tartás: 7.00-21.00 óráig, normál) |
28. | Danubius Health Spa Resort Hévíz | www.danubiushotels.hu/heviz | Az egész napos napijegyből 20 % kedvezményt ad (3920,- Ft) | 14.30 Sanus Per Aquam – a víz általi egészségg – gyógyvizes felöntés 15.30 Hévizi terápia – Homokpeelinges testradírozás 16.30 Thalasso rituálé – tengeri algás testápolás (nyitva tartás: 7.00-21.00 óráig) |
29. | Danubius Health Spa Resort szállodák (Bük, Sárvár, Aqua, Hévíz, Margitsziget, Helia) | www.danubiushotels.hu | A DHSR Aqua szállodában 20 % kedvezmény a napi fürdőjegyből | DHSR Bük-Sárvár: 16.00 órakor sós testpeeling szeánszok a gőzfürdőben DHSR Margitsziget: 30 % kedvezmény a kádfürdőkre DHSR Aqua: 14.30-16.30 gyógyvizes felöntés, homokpeelinges testradírozás, tengeri algás testápolás (nyitva tartás: 7.00-21.00 óráig) |
30. | Gyopárosfürdői Gyógy-Park- és Élményfürdő | www.gyopárosfurdo-oroshaza.hu | orosházi lakosoknak 50 %, kistérségi lakosoknak 30 % kedvezmény a fürdő összes szolgáltatásából | 24.00 óráig éjszakai fürdőzés az Élményfürdőben, a Szauna-parkban pedig két szauna szeánsz blokk 15.00-16.00-17.00 órai és 19.00-20.00-21.00 órai kezdettel. (nyitva tartás: gyógyfürdő: 8.00-20.00, élményfürdő és szauna-park: 10.00-24.00) |
31. | Saliris Resort Spa & Gyógy- és Termálfürdő Egerszalók | www.salirisresort.hu | nem | Különleges szauna felöntések. Ruha nélküli szaunázás. (Nyitva tartás: 10.00-20.00) |
32. | Debreceni Gyógyfürdő Kft. Debrecen | www.aquaticum.hu | Igen. Az éjszakai fürdőzés belépője ezen az estén 1500,- Ft. | Éjszakai fürdőzés az Aquaticum Termálfürdőben és a Szaunavilágban. Hastánc, légtánc bemutató.Látványos szauna bemutatók. Retro zene. Tombola. Nemzetközileg elismert szaunamesterek tematikus estje. (nyitva tartás: 19.00-24.00, hosszabbított) |
Csatlakozó fürdő neve | weblap címe | Ad –e kedvezményt a belépőárból? | A nap folyamán biztosított program(nyitva tartás) | |
33. | Mezőtúri Strandfürdő és Fedett Uszoda Mezőtúr | http://mturiellato.hu/stfurdo.html | Igen, a szauna használata díjtalan. | Összefogás a helyi egészségcentrummal (vérnyomásmérés, vércukorszint mérés, általános fizikai állapot felmérés). Az egészséges életmóddal, szaunázással kapcsolatos tanácsadás. (Nyitva tartás: 21.00 óráig) |
34. | Igali Gyógyfürdő | www.igal.hu | nem | Ingyenes szaunaszeánszok, gyógyvízkóstoló, Aquazumba. Az aznapi belépőjegyekkel szabad ki- és bejárás biztosítása. Fürdő előtt táncmulatság. (nyitva tartás: 9.00-18.00 óráig) |
35. | Danubius Hotel Arena – Premier Fitness | www.premierfitness.hu/hu/klubkereso/danobius hotel arena/bemutatkozo | napijegy: 1000,- Ft, napijegy két szaunaszeánsszal: 1900,- Ft (előzetes on-line regisztrációval) | Szauna szeánszok több időpontban és témában. Fittness terem használata, finn szauna, egyéni edzés, ingyenes táplálkozási tanácsadás, csoportos fittness foglalkozások (nyitva tartás: 8.00-19.30 óráig) |
36. | Barlangfürdő Miskolc | www.barlangfurdo.hu | a belépőjegy ára az éjszakai fürdőzésre és szauna estre: 2500,- Ft | éjszakai fürdőzés és szauna est (nyitva tartás: 19.00- 23.00 óráig) |
37. | Egerszegi Sport és Turizmus Kft. Zalaegerszeg | www.sporttour.hu | ezen a napon a szaunaszeánszok díjtalanok | ingyenes szaunaszeánszok (16.30, 17.30, 18.30) (nyitva tartás: 9.00-19.00 óráig) |
38. | Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Hévíz | www.spaheviz.hu | nem | „Fürdőélet a magyar középkori királyságban” c. előadás – Solt Péter régész, kutatóbúvár Helyszín: Tófürdő konferenciaterem Különleges szaunafeltöltések (zöldalmás, gyógynövényes, narancsos, sörös) (nyitva tartás: 9.00-18.30 óráig) |
39. | V-8 Uszoda és Szabadidőközpont Szentendre | www.v-8.hu | 50 %-os kedvezmény a belépődíjra | Szauna avató buli ismert szaunamesterekkel Új, 40 fő befogadására alkalmas finn szauna avatása, szauna programokkal, hang- és fénytechnikával (nyitva tartás: hosszított – 22.00 óráig) |
Csatlakozó fürdő neve | weblap címe | Ad –e kedvezményt a belépőárból? | A nap folyamán biztosított program(nyitva tartás) | |
40. | Galerius Élményfürdő és Wellness Központ Siófok | www.galerius-furdo.hu | szaunaprogramok különdíj mentesen látogathatók ezen a napon | Szaunaprogramok képzett szaunamesterekkel: az új natúr szauna részleg megnyitója, mely szolgáltatás bővítéssel várja a vendégeket (nyitva tartás: 9.00-21.00 óráig) |
41. | Aquaworld Resort Budapest | www.aquaworldresort.hu | nem | Gyerekek számára animációs programok egész nap. Felnőttek számára szaunaszeánsz programok. (nyitva tartás: 06.00-22.00 óráig) |
42. | Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ | www.cserkeszolofurdo.hu | 16.00 órától 1.000,- Ft/fő a belépőjegy a fürdőbe, a szauna karszalag ára egész nap 1.200,- Ft/fő | Szauna szeánszok: 15.30 „Trópusi álom” Kókuszos-tejszínes bőrradír 16.30 „Folyékony arany” Mézes-joghurtos hidratálás 17.30 „Tisztulj meg” Zöld teás inhalálás (nyitva tartás: 07.30-22.00 óráig) |
43. | Virágfürdő Kaposvár | www.virágfürdő.hu | igen, e mellett a szaunaprogramokra is biztosítanak kedvezményt | Szaunázók éjszakája lesz. Folyamatos szaunaprogramok, masszázs, gyógyfürdő részleg használata. Teával és gyümölccsel kedveskednek a vendégeknek. (nyitva tartás: a normál nyitva tartáson felül ezen az éjszakán a szaunavilág és a gyógyfürdő 20.00-24.00 óráig) |
44. | Leányfalu Termálfürdő Kft. Szaunaház | www.leanyfurdo.hu | 10% | szauna felöntések 17-18-19-20-21 órakor. a jelentkezők között ajándékokat sorsolnak ki nyitva 6.30-24 óráig Zenés éjszakai fürdőzés 20:00-24:00 óráig |
45. | Városi Szabadidő Központ, Uszodakomplexum Százhalombatta | www.vszk.battanet.hu | A belépőjegy ára kedvezményesen 960 Ft, ingyenes wellness használattal | Szauna szeánsz, cross-training edzés, hastánc oktatás, nippon zengo edzés nyitva: 06:00-21:00 A Fürdőkultúra Napja rendezvényt október 08-án tartják meg. |
46. | The Aquincum Hotel Budapest Aphrodite Thermal Spa | www.aquincumhotel.com | 10% kedvezmény a teljes árú, felnőtt belépőből | A wellness részleg használata reggel 6 és este 11 között. Fittness terem használat, 10% kedvezmény a masszázsokból, szauna felöntés nyitva 06:00-23:00 |
47. | Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. | www.hungarospa.hu |
| |
48. | Bükkszék Termálstrand Kft. Bükkszék | www.bukkszekfurdo.hu | nem | A fürdőben található Szaunavilág (Salvus inhalatórium, aromakabin, gőzkabin, infralámpás helyiség, finnszauna) egész napos ingyenes használata A Fürdőház 09:00 órától 22:00 óráig tart nyitva |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.