Celeb

Grammyt kap a 75 éve meggyilkolt zseni

Bors

Létrehozva: 2017.02.11.

<p>Posztumusz Grammy-díjjal tüntetik ki a sztereóhangzás brit  feltalálóját, Alan Blumleint. A zseniális villamosmérnök találmánya forradalmasította a filmnézés és a zenehallgatás élményét, neve mégsem lett világszerte ismert. </p>

Blumein a második világháborúban gyilkosság áldozata lett, ám mivel szigorúan titkos katonai radartechnikán dolgozott, a bűnügyet eltussolták – egészen mostanáig. A vasárnapi Gram­my-gálán várható rehabilitása csak az első lépés abban, hogy a tudóst végre érdemei szerint elismerjék. A Daily Mail értesülése szerint hamarosan filmet is készíthetnek a 38 évesen elhunyt titokzatos mérnökről, aki hétévesen megjavította családja kapucsengőjét, majd nagyon fiatalon, 25 évesen alkalmazta az EMI Music vállalat. 28 éves volt, amikor feleségével filmet nézett, és zavarni kezdte, hogy nincs jól időzítve a hang és a látott kép. Kitalálta, hogy életszerűbb lenne az eredmény, ha két különböző mikrofonnal, két külön csatornán rögzítenék a hangot, majd két külön hangforrásból játszanák le. Ez az alapja a mai térhatású sztereóhangzásnak.

Transznemű műsorvezető

A Grammy-díj-átadók történetében idén először transznemű is lesz azok között lányok között, akik felviszik a Grammy-díjakat a színpadra. A szervezők ezzel a gesztussal  is szeretnék hirdetni a sokszínűség és a tolerancia fontosságát. A felkonferáló férfi modell, Derek Marrocco és Hollin Haley színésznő között vasárnap este tehát kiáll estélyiben a férfiból nővé operált modell, Martina Robledo is.

Beyoncé és férje ülhet a gála legjobb helyén

A Grammy-gála szervezői a legelőkelőbb és legkényelmesebb helyet  – az első sor közepén – biztosítják az ikrekkel Beyoncénak és férjének, Jay Z-nek. Ezt nemcsak az indokolja, hogy a popdíva ikrekkel várandós, hanem az is, hogy idén kilenc díjra jelölték, és valószínűleg gyakran kell majd fellépkednie a színpadra. Egyszer egész bizonyosan, ugyanis előadóként egy dal erejéig szerepelni fog a műsorban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...