Celeb

Görgey Gábor: három rákom volt

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.10.06.

Megható levéllel üzent a hasnyálmirigyrákban szenvedő Esterházy Péternek Görgey Gábor volt kulturális miniszter.

„Kedves Péter, nem szoktam beszélni róla, de most elmondom. Nekem három rákom volt, ezek közül az első 1966-ban, gyógyíthatatlannak számított. Mindháromból Isten segítségével és iszonyú élni akarással kimásztam. Egy hónap múlva 86 éves leszek, itt vagyok, és dolgozom. Mindezt azért üzenem neked, mert ez a feladatod: akarni, meggyógyulni, és még sokat írni. Szeretettel ölellek.” 

A Bors telefonon kereste meg a Kossuth-díjas írót:

– Szeretem Pétert, drukkolok az életéért, és megpróbálok neki erőt adni. Bár jó baráti kapcsolatban vagyunk, tapintatból nem hívtam fel. Tudom, nem biztos, hogy jót tesz a túlzott aggódás. Én annak idején úgy éltem meg az érdeklődést, hogy jézusmá­riám… tőlem búcsúznak! – mondta Görgey Gábor, aki az első daganatos betegségét 36 éves korában élte át, és az orvosok szerint gyógyíthatatlan volt.

– Az akkor egyéves kislányom – aki ma három unokám édesanyja – segített. Nem tudtam elképzelni, hogy őt itt hagyjam. Végig ott volt a betegágyamnál – mesélt első megbetegedéséről Görgey, aki a második rákot minisztersége első két hó­napjában „csinálta végig”. – Mindegyik megbetegedésemet úgy hevertem ki, hogy őrületes iramban dolgoztam, részben azért, hogy lekössem magam, részben azért, hogy ha megtörténne a legrosszabb, akkor egy opusszal több maradjon utánam – nyilaktozta a Borsnak az író, aki harmadik betegségéről nem akart beszélni. Azt mondta: nem ő a fontos, a lényeg, hogy Esterházy Péter meggyógyuljon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145786_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában