Celeb

Görbe Nórát fillérekkel kárpótolnák

GYLF

Létrehozva: 2015.06.20.

A bíróságon folytatódik Görbe Nóra jogdíj-ügye. A jogvédők csak pár ezer forintot adnának a színésznőnek – illetve valójában semmit sem...

Végre megérkezett a levél, amire Görbe Nóra hosszú hetek óta várt. Ha sejti, mit talál benne, lehet, hogy az ország Lindája eltépte volna.

Több mint húsz év jogdíjáért – amelyet a Linda-sorozat és egyéb filmjei 2007 előtti ismétlései miatt remélt – szállt harcba a Előadói Jogvédő Irodával. Nóra ugyanis az idén megtudta, az 1998 és 2007 közötti időszakra is járt volna neki ez a pénz. Azt azonban nem gondolta, hogy csak tízezrekről van szó. Csalódása azért is érthető, mert a 2007 és 2013 között ismételt filmjeiért idén tavasszal 662 ezer forintot kapott.

A Bors megbízható forrásból ugyanis megtudta, a jogvédők alig egyoldalas levelében valóban nevetséges összegek szerepelnek. A Linda-sorozat fénykorában, 1988-ban és 1990-ben például alig több mint ezer-ezer forint gyűlt össze a címszereplő, Görbe Nóra neve alatt. Tíz évvel később is csak ötvennyolcezer.
A színésznő ügyvédje most azt mondja, a kérdéseikre, kéréseikre nem kaptak válaszokat és bizonyítékot, így perelnek.

– Nem tudtuk meg, mely csatornáktól, melyik produkciókért cserébe és mennyi jogdíjat szedtek be, ami Nórát illette volna, majd ezeket az összegeket kiknek fizették ki. Ráadásul ügyfelem szerint a Linda ismétléseinek listája is hiányos – mondta a Borsnak dr. Szalai Adrienn ügyvéd.

– A további levélváltásunkat követően csak annyit tudunk biztosan mondani: megtesszük a jogi lépéseket, polgári pert indítunk az ügyben.

Görbe Nóra ezúttal nem kívánt nyilatkozni. Az Előadói Jogvédő Iroda igazgatóját, dr. Tomori Pált hivatalában próbáltuk elérni, de egy kollégája tájékoztatása szerint csak a jövő héten állhat majd a rendelkezésünkre.

Mint ahogyan arról a Bors elsőként írt, a színésznő idén februárban értesült róla: a kilencvenes évektől folyamatosan jogdíjat kellet volna kapnia azon tévéműsorok után, amelyekben szerepelt. A jogdíjakat azonban csak öt évre visszamenőleg lehet igényelni: amiért nem jelentkeznek, azt szétosztják az ország több ezer színésze között.

A jogvédők ezzel kapcsolatban azt írták a színésznőnek, 2008 nyarán küldtek neki levelet, hogy tájékoztassák, jogdíjakra jogosult, de levelüket nem kapta meg.

Görbe Nóra ügyvédje azonban azt mondja, a jogvédő iroda nem bizonyította kétséget kizáróan, hogy valóban keresték Nórát az elmúlt években, és az ajánlott levelek tértivevényét sem bocsátották a rendelkezésükre. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141217_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512417
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512417
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket