Celeb

Gór Nagy Mária nyilvánosan megszégyenítette és dagadtnak nevezte, ezért fogyott le Holdampf Linda

Bors

Létrehozva: 2020.10.11.

Forrás: Bors

Ismét izgalmas témát boncolgattak a Life TV Bréking című műsorának műsorvezetői és meghívott vendégei. A hétfői adás felvételén a téma az volt, hogy egy négygyermekes anyuka folyton azt hallgatta a férjétől, hogy dagadt, erre fogta magát, lefogyott, és még a férjét is elhagyta.

Ennek kapcsán mesélt mindenki a hízásáról-fogyásáról, és arról, milyen beszólásokat kapott már élete folyamán a súlyával kapcsolatban, miképp szégyenítették meg testi adottságai miatt. Így Holdampf Linda is elmondta az ő fogyásának történetét.

– Nekem a legdurvább élményem a súlyommal kapcsolatban az az volt, hogy amikor a Gór Nagy Mária színitanodába jártam, az első két hétben a Marival voltak óráink. Volt egy pont, amikor kiállított engem negyven ember elé és elkezdett a testemről beszélni, de úgy, hogy le kellene fogynom, mert ha színésznő szeretnék lenni, akkor le kell fogynom, mert kövér vagyok. Sokat fogytam utána, de ez egy trauma volt – mesélte Linda, aki azt is kifejtette, nincs az az élethelyzet, súly vagy súlyfelesleg, ami miatt bárki hasonlót megérdemelne. kbv

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141219_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713462612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713462612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141816_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Eltemették Tordy Gézát, így néz ki a sírja – Fotó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók