Gidófalvy Attila megint kórházban van

- Pontosan mi történt veled?
- A törökbálinti Labdarúgó Akadémia tíz-tizenkét éves gyerekeinek írtam egy indulót, és annak volt a bemutatója március 1-jén. Lement a zene, be akartam melegíteni a focihoz. Hármat léptem, majd egy hatalmas reccsenés, és összeestem. Felkeltem, kicsit megmozgattam magam, és lementem Sopronba a Lorddal fellépni. Utána az egész nyarat végigjátszottam a két zenekarral. Utólag mindenki mondta, hogy minek focizom hatvankét évesen, de ha akkor ez nem történik, ma már a sírhant műveknél lennék. A lumbális ötös csigolyám kettétört, porladni kezdett, és egy félcentis darab beleállt az ideggyökbe. Ez a gerincvelőtől pár milliméterre volt. Egy rossz mozdulat, és lebénulok. Október 16-án nyolc órán keresztül operált Szeifert György, a Baleseti Idegsebészeten. Ő nemcsak sebész professzor, hanem orgonaművész és kántor is, természetesen másodpercek alatt szót értettünk. Hat és fél liter vért kaptam. Gyakorlatilag teljes „olajcsere”. Ha légszűrőt is cseréltek volna, akkor az már full generál… Egy hét múlva hazaengedtek. Amikor hétfőn visszajöttem, már bent tartottak. Akkor derült ki, hogy komplikációk léptek fel, ödéma keletkezett, és azonnal újraműtöttek. Aztán egy hét szigorú fekvés után kaptam egy „derékpáncélt”, amit négy hónapig viselnem kell.

- Ez nem is akármilyen.
- Nem fehéret, az olyan kórházias, hanem terepszínűt kértem. A főorvos azt mondta, olyan vagyok benne, mint egy vadász. Amikor kétnaponta átköti a sebem, úgy búcsúzunk, hogy vidámság és rock and roll.

- Mire számítasz?
- Úgy néz ki, hogy öt héttel az operáció után, a jövő héten hazamehetek. Hosszú rehabilitáció következik, de a december 6-i Lord Mikulás-ünnepségen már játszani akarok – ülve és páncélban. Aztán az év végén Karthago- koncert.

- Honnan ez az optimizmus?
- Negyvennégy éve vagyok a színpadon, és még vannak terveim. A zene sok mindenen átsegít. Sokan aggódtak értem, rengeteg szeretettel találkozom. Három napja Deák Bill hívott fel, de bejött hozzám Benkő Laci, Zeffer András és Jankai Béla is. A nővérkék is mindenkivel segítőkészek.

- Milyen kiesés ez az életedben?
- Anyagilag hatalmas, hiszen a zenéből élek. Ugyanakkor nincs lazsálás. Komponálok. A kórházban is írtam dalt. A dallamot fel­éneklem a telefonomra, a harmóniát meg hallom a fülemben. Márciusban jön ki a Fáraó-lemez, amire huszonnyolc évet vártunk. Volt már totálkáros súlyos balesetem, amit túléltem a családommal. Egy török turné után három hónapot voltam kórházban vérhassal és kolerával. A gondviselés velem van. Ebből is lesz felépülés.