Celeb

Geszti Péter: Szülj még egyet, Veca!

Bors

Létrehozva: 2015.08.06.

Nem tudja szavakba önteni a boldogságát Janicsák Veca, akiről a Bors szerdán megírta, már a negyedik hónapban jár első babájával. 

Noha a szülés ideje alaposan kitolódott, ma már a nők gyakran harminc-, sőt negyvenéves kor felett hozzák világra első gyermeküket, ám a mindössze 25 éves énekesnő mindennél jobban vágyott egy babára. Erről továbbra sem nyilatkozik, csak közösségi oldalán erősítette meg az örömhírt, a lapok közül pedig egyedül a Nők Lapjával tett kivételt, ahol elárulta, nem bízott benne, hogy természetes úton megfoganhat a bébi.

– Két évvel ezelőtt a doktornőm, akiben minden értelemben tökéletesen megbízom, azt mondta, hogy természetes körülmények között nehéz lesz majd teherbe esnem. Majd megtörtént velem a csoda, és akkor azt mondtam: ha megtörtént, hát megtörtént, akkor ezt el kell fogadni. Egyikünk sem úgy tervezte, hogy én huszonöt leszek, a párom meg huszonhárom, amikor családot alapítunk. De így történt, boldogok vagyunk, és örülünk neki – mesélte Veca, aki legközelebb jövő nyáron lép majd fel.

A Bors elérte Geszti Pétert, aki a lány mentora volt az X-Faktorban.

– Meg vagyok lepve, csak gratulálni tudok Vecának! – örvendezett Geszti, aki mindenben támogatja a 25 éves énekesnő családalapítását.

– Csak azt tudom Vecának mondani, hogy az élet tudja, mikor kell érkezni egy babának. Az ő életükben bizonyára most jött el az idő, és tapasztalatból mondhatom, hogy a család és a gyerekek mindennél több inspirációt és ihletet adnak majd az élethez és a zenéléshez. Sőt, hogy mondjak még jobbat: mihamarabb szüljön még egy babát, és szárnyalni fog majd a karrierje! – mondta lelkesen Geszti.

Fontosabb a reklámszerződés?

Az, hogy valaki nem szívesen mesél a magánéletéről, még érthető, az viszont már kevésbé, hogy egy baba érkezésénél a reklámszerződése aláírása is fontosabb legyen. Veca közösségi oldalán ezt osztotta meg a rajongóival:

– Az első hírem, hogy kaptam egy csodálatos felkérést, így mostantól én leszek a Garnier BB krém arca. Igazi megtiszteltetés ez a számomra, igyekszem majd méltóképpen képviselni a márkát. A második hírem, hogy a párommal mérhetetlen szeretettel várjuk a január közepén születendő égi áldásunkat, a gyermekünket. A boldogságom nem tudnám szavakba önteni, így meg sem próbálkozom vele... – írta Veca.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147497_auto_resized.jpg
origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713630913
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713630913
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?