Celeb

Gesztesi Károlyt meghatották Liptai Claudia szavai

uv

Létrehozva: 2018.06.19.

Forrás: Fejér Bálint, DFP

Bár még nincs akkora hagyománya, mint az anyák napjának, de június harmadik vasárnapján apák napját ünnepel a világ. Az alkalom pedig számtalan édesanyát, köztük Liptai Claudiát is arra késztette, hogy köszönetet mondjon gyermekeiért.

A mű­sorvezető közösségi oldalán először újdonsült férjének, Pataki Ádámnak hálálkodott másfél éves kisfia, Marci miatt. Apáról és fiáról egy megható montázst is készített, és azt üzente Pataki Ádámnak, hogy örökké hálás lesz közös gyermekükért, akit egy kis csodának tart.

Nem sokkal később pedig a gyönyörűvé cseperedett tinilányáról, Pankáról is megosztott egy fotóösszeállítást, és ahogy Marcinál férjének, úgy Pankánál exférjének, Gesztesi Károlynak mondott köszönetet.

„Itt az én másik gyöngyszemem. Aki édesapjának szintén örökké hálás leszek. Boldog apák napját!” – állnak Claudia so­rai lányáról készített montázsa alatt. A kedves köszöntés pedig egészen váratlan fordulat a mű­sorvezető és a színész kapcsolatában, hiszen 2010-es válásuk óta Clau nemigen beszélt volt férjéről és a vele való kapcsolatáról.

A nyílt hálálkodás és a kedves gesztus viszont egyértelműen arra utal, hogy ma is meleg szívvel gondol egykori kedvesére.

A Bors felkereste Gesztesi Károlyt is, aki bár igyekezett leplezni, hallatszott a hangján a meghatottság, és exneje nem várt kedvességére lapunk hasábjain reagált. 

– Köszönöm szépen, jólesik! Mindig is jól tudtuk, hogy Claudia fantasztikus ember! – fűzte hozzá a színész.

A 12 éves Panka örökölte híres szülei tehetségét

Nem csoda, hogy a színésznőnek rengeteg boldogságot okoz kislánya. Gesztesi Panka ugyanis nagyon jól tanul és versenyszerűen sportol. Egy aerobikcsoport tagja, akikkel rendszeresen nyer különböző versenyeket. A mindennapi sport pedig meglátszik az alakján. Claudia korábban már mesélt arról, hogy lánya a modellvilág felé is kacsingat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...