Gesztesi Károly utolsó szavai: Évek óta most megyek először pihenni

Sosem felejtem el, amikor először beszéltem Karcsival. Nyitott, jó kedélyű, és kimondottan vicces pasas volt, aki ismeretlenül is szó nélkül beengedett az életébe, a házába, a családi fészkébe, ami számára szent és sérthetetlen volt. Akárcsak a családja és a gyerekei.

Dagadt a melle a büszkeségtől, amikor a folyosója falán lévő fotókat nézegettük Mátéról, Márkóról, Áronról, Pankáról és Dávidról. Utóbbinak még be is mutatott, majd a pár perces kötetlen csevej után Gesztesi bevezetett a ház hatalmas nappalijába, aminek közepén egy fekete zongora ékeskedett. Karcsi leült, és játszott. Néhány percre megállt az idő.

Hallgattam, ahogyan játszik. De nemcsak az ujjaival, a szívével is. Olyan könnyednek, olyan gyengédnek, sebezhetőnek, mégis magabiztosnak tűnt. Mintha mindent tudna az életről. Aztán elhallgatott; mosolyra húzódott a szája, és így szólt: Tudod, a zongora szent és sérthetetlen számomra. Simogatni kell. Beszélni hozzá. Olyan, mint egy törékeny, értékes nő. Oltalmazom, és vigyázok rá, míg élek!” – és tényleg vigyázott. Míg élt.  

Huszonnégy órával a halála előtt beszéltünk utoljára, majdnem egy órán keresztül. Akkor még nem tudta, hogy ez lesz az utolsó interjúja. Ahogyan senki sem. Nem lehet felkészülni egy ilyen tragédiára. Pénteken 10 óra 56 perckor kerestem. Néhány csörgés után fel is vette. Otthon volt. Éppen főzött, köz­ben csipegetett valamit, és néha kiszólt a telefonból – talán valamelyik gyereké­nek –, hogy mit hova tegyen. Aztán beleszólt a kagylóba. Hangját pedig ezer közül is felismeri mindenki.

„Ha nem zavar, hogy pakolászom, akkor mondd nyugodtan” – mondta, majd  készségesen válaszolt mindenre. Sztorizgatott, múltat idézett és sokat nevetett. Ilyen kiegyensúlyozottságot és elégedettséget már rég lehetett hallani a hangjában. Kitért arra, milyen volt a múlt éve. Elgondolkozott, s azt mondta, hogy ezt bontsuk le több témakörre. A szakmai résszel kezdte.

Bolondult a színjátszásért.

„Az elmúlt évem elég jól sikerült. Szakmai tekintetben kifejezetten mozgalmas volt. Több mint 200 előadáson vagyok túl, és hihetetlen nagy sikerrel fut a Páratlan páros és A miniszter félrelép. Sok kilométer van bennem, amit részben a Bánfalvy Stúdió csapatának köszönhetek. Utoljára a Vígszínházban éreztem ezt az elsöprő lendületet magamban és a kollégáimban, úgyhogy, azt hiszem, jobb helyen nem is lehetnék!” – mondta egy szuszra.

„Szóval igen. Most nagyon elégedett vagyok. Bár az elmúlt időben jó pár helyre el akartak csábítani, de úgy érzem, most tényleg megtaláltam a helyemet és önmagamat. Számomra a színjátszás olyan, mint egy edzőtábor. Kifulladásig kell csinálni, bennem pedig még jó pár maraton van” – mondta akkor még nevetve Karcsi.      

Gesztesi Károly hosszabb pihenőre készült

Gesztesi Károlynak olyan elszántságot lehetett hallani a hangjában, hogy szó szerint megelevenedett előttem, ahogyan még harminc év múlva is a színpadon áll és vastapssal éltetik – ezzel folytatódik az interjú.

Az interjúban kérdeztem, hon­nan van ennyi energiája, de ezt még ő sem tudta megválaszolni. Azt mondta, egyszerűen csak van, majd elkezdett a filmezésről beszélni. Eldicsekedett, hogy újra kap forgatókönyveket, és jó pár év szünet után ismét a ringben érzi magát. Elárulta, hogy egy nagy, komoly filmmel szeretne visszatérni. Máshogyan nem is akarna. Mondta, a Bánfalvy Stúdióban alig győznek eleget tenni a felkéréseknek, így az utóbbi időben nem­igen volt alkalma pihenni. Remélte, majd most! 

„Általában jövök-megyek, a gyerekekkel vagyok, edzek. Merthogy anélkül el sem kezdődhet a napom, 1969 óta sportolok, vízilabdázom, golfozom, lovagolok, teniszezem, úgyhogy minden jö­het. Reggelente viszont mindig a konditeremben, súlyzós edzéssel kezdek. Próbálom formában tartani magam így 56 évesen” – csengenek fülemben a szavai.

Azt is elmondta, hogy mit tervezett a hétvégére. A gyerekeivel szeretett volna elmenni az állatkertbe, ugyanis nemrégiben örökbe fogadtak egy medvét, Dömét, egy farkast, Zolit és egy oroszlánt, amelyet most akartak meglátogatni és elnevezni.

Mesélt a hitéről is, mert ő feltétel nélkül hitt.

„Tavaly elhatároztam, hogy jelentkezem a Hit Gyülekezete főiskolájára, a Szent Pál Akadémiára, hogy megértsem a Bibliát. Többször is nekifogtam, olvasgattam, de bevallom férfiasan, sohasem értettem. Ez pedig nagyon zavart. Úgyhogy fogtam magam, beadtam a jelentkezésemet, és azzal a lendülettel ki is rúgtak. Nagyon meglepődtem, és mérges is lettem, mert utoljára a főiskolán bocsátottak el, de elhatároztam, hogy nem adom fel. Hisz a Gesztesi sohasem adja fel. Há­rom hónapon keresztül megállás nélkül olvastam, újra jelentkeztem, és csodák csodájára felvettek. Bár még sokat kell tanulnom, és nagy utat kell bejárnom ahhoz, hogy közel kerüljek Istenhez, de úgy érzem, biztos léptekkel haladok előre. Önmagamat is jobban megismertem, megtanultam hallgatni, lenyugodni és csöndben maradni is, ami 56 évesen teljesen új, s eddig ismeretlen kapukat nyitott meg előttem!”

Csöndben maradni nem kis feladat egy művész számára, aki a beszédből él. De Karcsi az utóbbi időben tényleg elcsendesedett. Csak akkor szólt, amikor volt mondandója. S úgy tűnik, hogy élete utolsó interjújában volt miről mesélnie.

Végül hozzátette: „január 4-e után, vasárnaptól három hét pihenőre megyek, már nem is emlékszem, mikor volt rá utoljára alkalmam. Évek óta nem pihentem. Főleg, hogy az utóbbi másfél évben még a Talent Stúdió mesterkurzusán is tanítok feltörekvő fiatal színészpalántákat. A legjobb tanár díját is elnyertem, és szerénytelenség nélkül mondhatom: nagyon szeretnek a diákok. Jól kijövök a fiatalokkal, az órákon én is lemegyek gyerekbe, noha igyekszem megőrizni a tekintélyemet. Tudják, ha valamit mondok, netán felemelem a hangomat, akkor azt komolyan kell venni. Szóval jót fog tenni a lazítás, bár bevallom, ilyenkor sem tudok a fenekemen megülni.”

Jó utat, Tobi, öröm volt téged hallgatni!