Gesztesi Károly: Már nem vagyok hajlandó konfliktusban élni

Mondhatjuk, 2018 a visszatérés éve volt Gesztesi Károly számára, hiszen ismét tévéműsorokban és színházban is szerepelt.

A folyamat már 2017-ben elkezdődött, amit én csak nagy „helyreállításnak” hívok, de el kellett telnie némi időnek, hogy ennek az eredményei látszódjanak is, és hogy visszajöjjön a saját magamba vetett hitem.

Idén mire számíthatunk, mik lesznek a fő csapásirányok?

Ez az év az izmosodás időszaka lesz. Egy egyszerű hasonlattal élve: amikor a színházban elkezdünk próbálni egy darabot, egy hónapig még senki sem tudja, mit kellene csinálni, a második hónapban mi, színészek már tudjuk, milyenek leszünk, de még senki sem látja, míg a bemutatóra már azt érezzük, hogy mi már nagyon régóta ezt csináljuk.

Nagy szerepet kapott életé­ben a testmozgás, most is egy edzőteremben találkoztunk.

Már a főiskola óta rendszeresen edzek súlyzókkal edzőteremben, és már akkor is láttam, hogy ez „hiánycikk” a szakmában… A hozzáállásom azóta sem változott a rendszeres testedzéssel kapcsolatban. Ma is általában ébredés után egy könnyű reggelivel nyitok, majd a két fiammal együtt eljövünk ide a szomszédba a csillaghegyi Team Fitnessbe és együtt edzünk egy nagyot.

Milyen az új Gesztesi Karcsi?

Nincs olyan, hogy új Gesztesi Karcsi. Ez is olyan, mint a régi, csak volt egy mélypontom, ami minden ember életében van akár több is. Helyreállítottam magam, aztán kiderült, hogy aki 40 évesen erős volt, az 55 évesen egy másfajta, összeszedettebb erőt képvisel.

Mi az ön ereje?

Alapvetően családcentrikus ember vagyok, szeretetben, tiszteletben, őszinteségben tudok csak élni, dolgozni, és ebben semmilyen kompromisszumot nem kötök. Sem kapcsolatban, sem a családomban, sem a munkámban. Ami talán változott az elmúlt 15 évben, hogy már nem feltétlenül érdekel a jó szerep, a pénz, most már érzem előre, hogy egy adott pozícióban jól érzem-e majd magam, vagy sem. Ha azt érzem, hogy egy adott szituáció vagy munka konfliktushelyzetet teremtene, inkább nem megyek bele. Nem vagyok hajlandó konfliktusban élni sem magammal, sem másokkal.

Hogy jellemezné az édesanyja szerepét az életében? Szinte nem telik el úgy hét, hogy ne osztana meg róla egy fotót a közösségi oldalán.

Van öt gyerek a családban, három feleség, de a mamám mindenki nehéz időszakaiban ott van, mint egy centrum, és a világ bár megy előre, ő állandó pont. Egy nagyon kedves barátom fogta meg jól, hogy anyukám a szív a családban. Egy olyan összetartó erő, aki soha nem kér számon senkitől semmit, bármelyik családtag fordul hozzá, elfogadja őket a barátaikkal, barátnőikkel, cselekedeteikkel együtt. Egy picit talán még jobban meg is becsülöm a vele való együttlétet, mint korábban. A mamámhoz mindig lehet menni, mert ott nincsenek kérdések, csak feltétel nélküli szeretet. Ha valamerre, akkor efelé kell nekem is menni és próbálok ebben élni, bár nem vagyunk hibátlanok.

Sosem kérték számon a tetteit?

Soha, nálunk a családban létezik egyfajta tisztelet a másik iránt, és van, amiről nem kérdezősködünk. Támogatjuk egymást mindenben, mindenki azt csinál, amit akar, nincs számonkérés, és ha bármelyik gyerek a legvadabb ötlettel is áll elő, támogatjuk, de a végén a teljesítmények sem maradhatnak el.

Azon van, a gyerekei is megtapasztaljanak mindent a saját bőrükön, akár egy esetleges kudarcot is?

Nem tudhatjuk előre, hogy mi történik. Sem a nagymamám, sem az anyukám nem adott volna egy forintot sem azért, hogy én valaha színész leszek, miközben hatéves koromtól kezdve zongoráztam. Lehetett volna az életutam, hogy tanár vagyok a konziban, vagy a Zeneakadémián, de én ezt az egészet felrúgtam és színésznek álltam. Bitang rossz lehettem a legelején, de valamit éreztem, hogy ez jó lesz. És nem mondták, ne csináljam, pedig a részükről is rengeteg lemondással járt, hiszen 12 évig bérelni kellett nekem a zongorát, mégsem hallottam, hogy a zenélés helyett elmegyek „ripacskodni”. Szerintem ez a követendő példa, bízzunk a gyerekeinkben feltétel nélkül. Csak ameddig ez tudatosul az emberben…

Idő.

Én is számon kértem a fiaimon, miért nem csináltad ezt, pedig megígérted, stb. Na, ez tilos! Ha valami elmúlt, azt már nem kell valakire ráolvasni.

Ekkora családot azért menedzselni kell, hogy egyben maradjon.

Ezt csak egyféleképpen lehet. Próbáltam szinte percre beosztani az életünket hetekre előre, és persze mindenhez kell valamennyi logisztika, de az alap nem ez. Panka lányommal pél­dául kéthetente csak három napot vagyunk együtt, de az a három nap értékes akkor is, ha csak ülünk egymás mellett és filmet nézünk, vagy csak simán beszélgetünk. Fontos, hogy ne legyenek megfelelni akarások a másik felé. Én ezt a megfelelést teljesen kihúztam az életemből, sem rendezőnek, sem producernek nem akarok megfelelni, kizárólag magamnak.

Látni, rendben van saját magával.

Igen, mert tudom, hogy hol tartok színészként a hierarchikus rendszerben, mi az, amit jól csinálok, és azt, amit nem jól csinálnék, abba már bele sem fogok. Színészként nem érzem, hogy valahova fejlődnöm kellene, és aki akar, az tud és szeret velem együtt dolgozni, bár a maximalizmusomat néha biztosan nem könnyű elviselni.

Pedig mélyről nem olyan könnyű visszatalálni a helyes útra.

Hát nem! Az egy nagy tévedés, hogy ha az ember elérte a legalját, akkor már egyenes út vezet felfelé. Csinálni, csinálni, csinálni. És csinálom is, gőzerővel. De így is azt érzem, kevés az a munka, amit beletettem ahhoz, hogy meggyőző választ adjak arra, hogyan lehet rátalálni a kiútra. Most még nem lennék elég hiteles. Talán, ha eltelik két-három év és akkor megkérdezi, hogy sikerült onnan kijönni, akkor azt szeretném, majd mondok három egyszerű mondatot, ami segítségére lesz azoknak, akik szintén mélypontra kerültek. Még nincs itt az ideje. Nem szeretném, hogy azt érezzék, prédikálok.

Úgy tűnik, újra megtalálta a helyét az életben, hogy mindenhol jól tudja magát érezni.

Megfordítanám: én jól érzem magam és az élet megtalálja azokat a helyeket, ahol „dolgom” van.