Celeb

Gergely Róbert párját nem zavarja, ha férje körül csinos lányok legyeskednek

Bors

Létrehozva: 2017.05.08.

Nemsokára megrendezik a Nemzet Szépe szépségversenyt szinte napra pontosan 150 évvel azután, hogy megkoronázták Sisit, az utolsó magyar királynénkat. Az est házigazdái Némedi-Varga Tímea és férje, Gergely Róbert lesznek.

A házaspár számára nem újdonság, hogy együtt kell a színpadra állniuk. A színházban gyakran dolgoznak közösen és a tavalyi Nemzet Szépe versenyen is ők vezették a műsort. Némedi-Varga Tímea elmondása szerint már az előző évben hangulatos, varázslatos volt a verseny, már ott is érződött, hogy valami elkezdődött. Ennek újabb pluszt ad a mostani helyszín.

– Gyermekkorom óta Sisi-rajongó vagyok, és remélem, hogy egy olyan versenyt láthatunk majd, ahol nemcsak a külsőségek, hanem a belső értékek is számítanak. Bízom benne, hogy a kastély ösztönző erővel hat a lányokra– fogalmazott a színésznő.

– A legfontosabb, hogy helyezéstől függetlenül örömmel a szívükben menjenek majd haza. A feladatunk, hogy megmutassuk, nem úgy kezeljük őket, mint egy darab húst, és úgy működjünk együtt, mint egy család – tette hozzá.

A színésznőt egyáltalán nem zavarja, ha Gergely Róbertet körbeveszik a csinos lányok, sőt, ő lenne a legjobban megsértődve, ha nem tennék.

– Gyakran engem is körülállnak a férfiak, és ez így van rendjén. Robi egy sármos férfi, akit nem lehet birtokolni. Persze vannak határok, csak a jó ízlés keretein belül – mondta mosolyogva Némedi-Varga Tímea.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141627_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713479711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141122_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ebben a városban már éjjel-nappali posta is működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713479711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713479711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók