Celeb

Gáspár Kata: Meguntam magam

Fái

Létrehozva: 2019.09.25.

A Bors újságírója kedden a színészekkel együtt nézte meg a 200 első randi második évadának első részét. Sosem találnák ki, hogy kivel szexel Luca, akinek már csillog a haja, és rúzsos a szája.

Vajon Luca apja, akit Szerednyey Béla játszik, vagy a nevelőapja, akit Trokán Péter alakít, hal meg a motorbalesetben? Egyáltalán meghal valaki? És Luca megnyeri az anyjával kötött fogadást? Lefogy és bepasizik? A szeptember 30-án kezdődő 58 részes záró évadból megtudhatjuk, kié lesz végül Luca. Ebben az évadban is sok új szereplőt, Hegyi Barbara, Kolovratnik Krisztián, Száraz Dénes, Gubik Petra, Csonka András, Dóra Béla és Dér Zsolt vonultat fel a VIASAT3 saját gyártású sorozata.

Luca, akit a gyönyörű Gáspár Kata alakít, a második évadban sokkal csinosabb, már-már szép.

– Luca az első évadban hat fázison ment át a teljes sminknélküliségtől és a zsíros, szedett-vedett hajtól, kicsit rendezettebb hajig. Idővel felkerült egy tusvonal a szemére, jött a konty, majd a piros száj – innen lépünk tovább. Ebben az évadban jutunk el oda, hogy nagyjából már tudja, mi a jó neki. Nem tökéletes, de alakul – árulja el Kata, aki megköszöni a bókot, de rögtön hozzá is teszi, annyira nem fontos neki a külső. – Sokat látom magam, és meguntam. Nincs rálátásom, hogy nézek ki, nem is foglalkoztat. Annyira jó, hogy a sorozatban ki vagyok tömve, esetlen a csaj, nem kell azon aggódnom, hogy hogy nézek ki. Ez másról szól. Lucának azt kívánom, találja meg az igazit, mert megérdemli.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról