Celeb

Gáspár Győzit a strómanjai buktatták le

Bors

Létrehozva: 2017.04.18.

<p>A végtelenségig trükközhettek volna az áfával Gáspár Győzőék, ha követik a hazai illegális autókereskedők mintáját – állítja szakértőnk. Így azonban az elkobzott tízmilliók mellett börtön várhat rájuk.</p>

Forrás: Fórika Attila

Pénteken az adóhivatal emberei egyszerre hatvan(!) helyen tartottak házkutatást, köztük Gáspár Győzőék házában és a nagyobbik lánya ingatlanában is. Ékszereket, készpénzt és öt nagyértékű luxusautót foglaltak le a NAV munkatársai. Győzikét és társait – köztük testvérét – azzal gyanúsítják, hogy tíz autó többszöri eladása után több mint negyvenmillió forintos adóhiányt okoztak az államkasszának. 

A Bors megkeresett egy tapasztalt, több mint tizenöt éve autókereskedéssel foglalkozó vállalkozót, hogy miként lehet ezzel a technikával pénzt keresni. A válasz megdöbbentő. 

– Többen csalnak ebben az országban ilyen módon, mint azt az átlagember el tudná képzelni… – kezdte a névtelenséget kérő szakember. – Külön iparág fejlődött ki a külföldről behozott, és utánuk adót nem fizetők táborából. A legnagyobb probléma a rossz európai szabályozás. A vevőnek nem abban az országban kell adót fizetnie, ahol megveszi a kocsit, hanem ott, ahol a vásárló cége be van jegyezve – magyarázta a kereskedő. – Vagyis ha van egy szlovák cégem, veszek egy autót Németországban, és azt behozom Magyarországra eladni, akkor Szlovákiában kellene az adót fizetnem. Már ha keresik a kocsit, de nem szokták… Ahogy kiderült, Győzikéék magyar strómanokat is bevettek a láncba, szerintem ezért buktak le. Ha csak külföldi cégekkel trükköznek, nehezebben csípik őket fülön. 

Az autókereskedő szerint az a nagyon kevés cég is, amely fennakad a NAV ellenőrzésén, viszonylagos biztonságban van, mert ha a cégvezető azt mondja, hogy szándéka volt befizetni az áfát, de rosszul vezette a céget, és nem maradt rá pénze, máris más elbírálás alá kerül, mintha direkt akart volna áfát csalni. Az ügyészségnek kell bizonyítania, hogy szándékosan nem fizettek. 

Informátorunk szerint könnyű lenne megállítani az effajta adóelkerülést.

– Ugyanazt a rendszert kellene bevezetni, mint amely a regisztrációs adóval kapcsolatban él. Amíg be nem mutatja a tulajdonos az igazolást, hogy befizette az áfát, addig ne le­hessen másik névre írni az autót. Máris meg lenne oldva a probléma. 

Győzike ügyében hamarosan vádemelés következhet, és a zenész nem lehet nyugodt. Négy évvel ezelőtt ugyanis, amikor adócsalás miatt állt bíróság előtt, 1,8 évet kapott három évre felfüggesztve. Ha a mostani esetben bűnösnek találják, akkor – mivel a nyomozóhatóságok szerint 2014 és 2016 között követte el az áfafizetés elkerülését, vagyis még a próbaideje alatt – szinte biztos, hogy hosszú időre börtönbe megy. 

Gáspár Győzőt telefonon értük utol, és megkérdeztük, mit gondol az esélyeiről, de a zenész nem kívánt nyilatkozni. Azt mondta, már mindent leírtak az üggyel kapcsolatban, nem kíván hozzátenni semmit. 

Pénzt hoz a botrány is

Hihetetlen, de még ebből a balhéból is profitálhat Győző. Amikor ugyanis egy előadóművésznek meggyűlik a baja a törvénnyel, általában elképesztő számokat produkál a lemezeladása. A Borsnak a showman zenei kiadója nyilatkozott.

– Győző ügye nagyon friss történet, így nem tudok még pontos információkkal szolgálni, de azt tapasztaltam, hogy teljesen mindegy, hogy egy előadóról negatív vagy pozitív hír jön ki, a reklám akkor is reklám marad. A lemez­eladási számok, valamint a koncertfelkérések ilyenkor megugranak. Mi adjuk ki például Zalatnay Sarolta albumait is, az ő esetében a legutóbbi ügy óta húsz százalékkal nőttek az eladások. Ez Győző esetében is így lesz – mondta Szűcs Balázs, a Trimedio Csoport tulajdonosa.

Adócsalásért álltak bíróság előtt 

Győzikét és feleségét 22,2 millió forintos, adóbevételt jelentősen csökkentő, két rendbeli adócsalás bűntette és annak bűnsegédlete, csalás és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt. Győzike 2013 őszén másodfokon egy év nyolc hónap, Bea asszony egy év hat hónap börtönt kapott három évre felfüggesztve. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507611
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók