Celeb

Gáspár Evelin: végre önmagam lehettem

K. Sz.

Létrehozva: 2020.04.27.

Gáspár Evelin kifejezetten örült, hogy elbújhatott a Gésa maszk mögött és senki sem Győzike lányát látta benne. Ráadásul olyan jól énekelt, hogy azt hitték ő Király Linda vagy Dér Heni.

Vasárnap este mindenkiről lehult a maszk a TV2 Nicsak, ki énekel? a rejtélyek színpada szuperdöntőjén. Az est során végre megkapták a választ arra, ki bujkálhatott a Gésa jelmeze alatt. Számos  tipp közül kedvesen gondolák volna, hogy Gáspár Evelin tévesztette meg a nézőket, és a zsűrit is.

– Örültem a megkeresésnek. Zenei tagozatos általános iskolába jártam, nyolc éven át megalapozták a zenei tudásomat, a kórusban is énekeltem. Amikor megkaptam a dalokat, akkor mehettem is egyből Lajtai Katihoz, aki teljes titokban segített készülni– mondta a Borsnak Evelin, aki örült, hogy jelmez mögé bújva egy lehet a sok közül.

– Jó volt, hogy senki nem tudta ki vagyok, senki nem pecsételt meg, és megmutathattam ezt az oldalamat, s nem rögtön csak a kritikát kaptam. Nagyon jókat kacagtam magamban a találgatásokon, és nagyon jólesett, hogy olyan top hangokhoz hasonlítgatott a zsűri, mint Király Linda vagy Dér Heni.

A maszk alatt azonban nemcsak nagy nevetések, nagy ijedtség is akadt Evelin számára, amikor egy alkalommal elfogyott a levegője.

– A próbákon mindig egy készülékkel fújtak be hideg levegőt a maszk alá, de a szuperdöntő közben erre nyilván nem volt lehetőség, és pánikroham tört rám a maszk alatt, mert úgy éreztem elfogy a levegőm és elájulok. Komoly lelki jelenlét, és agymunka kellett ahhoz, hogy legyőzzem a félelmem – mesélt az embert próbáló percekről Evelin, akiről bár kiderült, jó hangja van, nem kíván édesapja nyomdokaiba lépni, szeretne civil maradni. A szereplés felüdülést hozott a karantén időszak alatt Evelinnek, aki szüleivel és húgával sokakhoz hasonlóan elszigetelve élnek.

– Mi is tartjuk magunkat a szabályozásokhoz, csak bevásárolni járunk, illetve most, a forgatások miatt feljöttem Budapestre. Volt bennem némi félsz a koronavírus-teszt miatt, amit a csatorna elrendelt a döntő forgatása előtt, de szerencsére alig három óra alatt kiderült, hogy negatív, ahogy mindenki másnak is a stábban. Így édesapám is megnyugodott, aki egyébként teljesen jól viseli a bezártságot, annak ellenére, hogy azért neki szokott a legtöbb félelme, aggálya lenni a betegségek miatt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662612
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662612
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...