Celeb

Ganxsta nem akar alkesz paraszt lenni

Fái

Létrehozva: 2019.02.23.

Ganxsta Zolee úgy véli, húsz­évesen még menő szétcsapva felmenni a színpadra, ötvenévesen viszont szánalmas.

Forrás: Bors

Az 52 éves Ganxsta Döglégy Zolee legális bűnözőként emlegeti magát, aki imádja az életét a hibáival együtt. Ar­ról, hogy milyen út vezetett ide, Szántó Péter vloggernek mesélt a Villámkérdésekben.

„Apukám nem mondta, de a viselkedésével sugallta, hogy rengeteget kell inni, és nagyon sok csajt kell a magadévá tenni. Ez nagyon fontos, jó tanács volt – mesélt a rapper az indíttatásról, amely gáláns kalandok és tivornyák végeláthatatlan sorához vezetett.
A legnagyobb szerelme azonban ma már a kislánya, Zozi, aki miatt az utóbbi években megváltoztak a csajozási szokásai, és – ahogy a Borsnak elmondta – már a fellépéseken sem úgy viselkedik, mint húsz­évesen, amikor szétcsapta magát a buli előtt, mert az volt a vagány.

– Most felmegyek a színpadra, és csak utána csapom szét magam. Előtte nem szabad, különben azt mondják rád: szánalmas vén hülye, alkoholista paraszt. Viszont, ha felmész, baromi jól megcsinálod, és utána szétcsapod magad, akkor azt mondják: hú, de menő a nagyfater! Négy-öt éve egy veszprémi fellépés volt a megvilágosodás napja. Ott úgy szétvágtam magam, hogy azt sem tudtam, merre van előre.

– Felmentem a színpadra, és a másik oldalon lekísértek. Nem volt buli. Be kellett látnom, hogy ezt így nem lehet csinálni. Meg voltam róla győződve, hogy valaki valamit beletett a poharamba, de talán csak kitaláltam, hogy mentsem magam. Így utólag fogalmam nincs. Képtelen voltam mindenre, és azt sem tudtam, hogy ki vagyok. Szerettem volna megkérdezni: Tessék mondani, ki vagyok? Aki tiszteli a közönségét, az ilyet nem csinál. A zenekar nem örült, becsülöm őket, hogy mellettem maradtak. Normális ember nem bírja, ezt belátom a tiszta pillanataimban. De ma már másképp van, a melót elvégezzük, ahogy kell.


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról