Celeb

Gálvölgyinek az ész a fontos, nem a mell

K. Sz.

Létrehozva: 2018.03.07.

<p>A színészt kirázza a hideg a szép, de nem túl okos nőktől.</p>

Forrás: Móricz István

Házaspárként láthatják a nézők Bánsági Ildikót és Gálvölgyi Jánost a néhai Florence Foster Jenkins életéből készült Mennyi hang című előadásban. A világ legrosszabb hangú operaénekesnőjének tartott örökösnő férjét alakító Gálvölgyi a Borsnak elárulta: nála a buta nők szóba sem jöhetnek. 

– El sem tudtam volna képzelni az életemet egy tehetségtelen nő mellett. Hatalmas szerencsém is van, hiszen a feleségem, Judit, aki idén lesz 47 éve, hogy igent mondott nekem, zseniális műfordító és csodálatos anyja a gyermekeinknek. Attól soha nem ájultam el, ha valakinek nagyon jó lába és melle volt, ha közben sötét volt, mint az éjszaka – meséli a színész.

– Emlékszem, gimnazista voltam, és nagyon tetszett egy lány. Könyvből kimásoltam egy Petőfi-verset, odaadtam neki, és azt füllentettem, hogy én írtam. A lány gyönyörűnek találta a költeményt, erre én annyira pipa lettem a butasága miatt, hogy rögtön szakítottam vele. 

Színpadon most átélheti, milyen lett volna, ha kitart a tehetségtelen, buta lány mellett, de Bánsági Ildikó oldalán még ezt is élvezi.

– A színpadi szerelem annyiból más, hogy itt „csupán” hét­től tí­zig tart a kapcsolat köztünk Ildikóval, akivel már körülbelül 370 évvel ezelőtt játszottunk együtt a Néma Levente című darabban a néhai Sztankay István partnereként, de most is hatalmas izgalommal várjuk, hogy ezt a vitatott, ám nagyon szerethető párt életre keltsük – viccelődött a színművész. 

Bánsági megtanul rosszul énekelni 

A színésznőnek három premierje volt már idén a Nemzeti Színházban, és az évad további részét pihenéssel szerette volna tölteni, de Bank Tamás, a Játékszín igazgatójának megkeresésére nem tudott nemet mondani. 

– Nagyon izgalmas és ellentmondásos ez a szerep, de bevallom, pihenni akartam. Arra gondoltam, hogy a következő hónapokban kicsit visszavonulok, csak a futó darabjaimra és a kutyusaimra koncentrálok. Szerettem volna elmenni vidékre feltöltődni, de hát most is itt ülök, és hamarosan kezdem az énekóráimat – mesélte a színésznő, akinek bár kiváló énekhangja van, a darabhoz a következő hetekben pocsék énekessé kell válnia. 

– Azt gondolnák, hogy felállok a színpadra, sikkantok egyet, és kész is, de nem így van. Először újra meg kell tanulnom jól énekelni, hogy utána megtanulhassak rosszul is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt