Galambos Lajcsi: Kolonc voltam a börtönnek!

Négy hónapra megszűnt létezni Galambos Lajos. Helyette csak egy SD 25-14 nevű rab létezett. Szeptember 24-én volt négy éve, hogy kommandósok lepték el a boldogasszonypusztai birtokát, és harmincmillió forint értékű közüzemi csalás vádjával előzetes letartóztatásba he­lyezték a feleségével, Bog­lárkával együtt. 

– Sosem fogom elfelejteni. Talán feldolgozni sem. Ez egy olyan fejezet az életemben, ami már kitörölhetetlen, és ki tudja, hogy hogyan és miként ér véget. Négy hónapot töltöttem előzetes letartóztatásban, 125 napig nem ölelhettem magamhoz a gyermekeimet, és a mai napig sokan csalónak hisznek. Kétségtelen, 2015. szeptember 24-én az egész életünk megpecsételődött – mondja a zenész, aki nem sokat gondolkodik azon, mi volt a legnehezebb abban a 125 napban.

– A bezártság. Úgy éreztem magam, mint egy madár, akinek szárnyát szegték. Hatalmas csapás volt, hogy a rácsok között kell töltenem a mindennapjaimat, amiknél sivárabbat, és lehangolóbbat elképzelni sem lehet. Persze a körülményekhez mérten próbáltam elfoglalni magam, de minden nap, minden percben eszembe jutott a családom, akik otthon imádkoztak értem, és azért, hogy mihamarabb hazatérjek.

Közszereplőként, ismert mű­vészként persze a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetben is azonnal tudták, ki ő, mégsem fogadták lelkesen.

– Hát nem örültek nekem – folytatja nevetve. – Az igazat megvallva nagyon megijedtek, amikor bevittek, hisz onnantól kezdve az egész börtön kiemelt figyelmet kapott, úgyhogy egy kolonc voltam nekik. A raboktól, egészen az őrökig. Emlékszem, maga a parancsnok fogadott, és azt mondta, nekem a színpadon lenne a helyem, nem pedig a rácsok mögött a bűnözők között. Én is így gondoltam, de ez sajnos nem kívánságmű­sor volt, hanem a szörnyű és kegyetlen valóság.

Ami szerinte bárkivel megtörténhetett volna. Ugyanis az ellene felhozott vádakat továbbra is koholtnak tartja.

– Szerencsére sok ember hisz nekem, kiáll mellettem. Vicces vagy sem, de sok büntetett előéletű, a közműveket kijátszó ember is megkeresett, és biztosítottak a támogatásukról, ami persze jólesik, de sajnos azokkal nem sokra megyek…

A rács mögött egyébként nem bántak vele kivételezettként, igaz, rosszul sem.

– Ugyanolyan rab voltam, mint az összes többi. SD 25-14 volt a nevem, de egyébként nem panaszkodhatok. Mindent megkaptam, ami adható volt. Eleinte egyedül voltam a cellában, aztán a végén már kaptam egy társat is, de jobb szeretem magam lenni. Nemcsak a napokat, még a perceket is számoltam, és január 24-én, a születésnapom előtt egy nappal engedtek ki az intézményből, aminél na­gyobb ajándékot nem is kívánhattam volna. Bár a „buli” még mindig tart, és fogalmam sincs, hogy mikor lesz vége, de azt hiszem, annak a dátuma lesz a harmadik újjászületésem – teszi hozzá.