Celeb

Gaál Noémit meglepte, hogy kirúgták a TV2-től

A. T.

Létrehozva: 2016.12.17.

Újabb emblematikus figurának kellett távoznia a TV2-től. Gaál Noémi két nappal ezelőtt még nem tudta, hogy „közös megegyezéssel” megválnak tőle.

Tegnap délután meglepetést keltett, miszerint Gaál Noémi otthagyja a TV2-t, melynek 1997-es indulása óta aktív tagja volt. Az időjárás-jelentőként dolgozó Noémi a csatorna egyik legnépszerűbb arca volt, annak rengeteg műsorában szerepelt, legutóbb épp a Drágám, add az éle­ted! című show-műsorban vendégeskedett, a nézők az első perctől imádták. Ha frizurát váltott, ha kiemelte a dekoltázsát, ha egy fotózás kedvéért bikinire vetkőzött, azonnal újsághír lett belőle.

„Gaál Noémi, a mai nappal közös megegyezéssel távozik a TV2-től. A TV2 csoport ezúton is köszöni a munkáját” – áll a csatorna pénteki, szűkszavú közleményében, de a Bors tudja, hogy nem önként távozott. Először is Noémi imádta a munkáját, másrészről két nappal ezelőtt még újságírónkkal egy hétfői fotózásról egyeztetett. Ha felmondani készült, akkor miért vállalta volna? Valószínűleg azért, mert nem tudta, hogy néhány nap múlva már nem lesz munkája. A fotózást egyébként a TV2 közleményével egyidejűleg mondták le. Természetesen próbáltuk Noémit telefonon utolérni, de nem jártunk sikerrel.

Gaál Noémi előrelátó volt, s most kiderült, hogy ezt jól tette.

– Az időjárás-jelentés mellett saját vállalkozásaim is vannak. Régóta működtetek egy video­tékát, ahova csak nosztalgiából járnak az emberek, ezért bővítettük az üzlet profilját, műkörmös kellékek kizárólagos forgalmazásával. Emellett még egy ajándékboltom is van – nyilatkozta korábban a Borsnak Noémi, arra válaszolva, van-e B terve, ha egyszer véget érne a tévés karrierje. Párja, Maloveczky Miklós, a TV2-n futó Asztro Plussz műsorvezetője.

Személycserék

Gaál Noémivel sokadik vezető arcát veszítette el a kereskedelmi csatorna, hisz az elmúlt pár hónapban Kárász Róberttől, Vujity Trvtkótól, Dudás Ádámtól, Kőrösi Gábortól, Hajdú Pétertől is viharos gyorsasággal búcsúztak a nézők, míg Azurák Csabát és Várkonyi Andreát új feladatkörbe helyezte a vezetőség, Németh Lajos önként nyugdíjba ment, ahogy Pachmann Péter is önként hagyta ott a Tények szerkesztőségét, de ezzel még korántsem teljes a névsor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509711
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509711
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók