Celeb

Gaál Noémi nem közösködik a pénzen a párjával

K. K.

Létrehozva: 2018.11.02.

Ahány ház, annyi szokás – így van ezzel Gaál Noémi is, aki szerint minden pár a saját belátása szerint döntsön arról, hogy közös vagy külön kasszán éljen. Nekik utóbbi jött be, amin tizennégy év együttélés után sem hajlandó változtatni.

Forrás: Móricz István

Az ATV időjósa és párja, Miklós, immár tizennégy éve él közös háztartásban, ám bevételüket mind a mai napig külön kasszán kezelik. Gaál Noémi szerint ugyanis az anyagi közösködés sok konfliktushoz vezethet.

– Nagyjából tizennyolc éves lehettem, amikor anyagilag függetlenedtem a családomtól, és rendkívül jó érzés volt, hogy nem kellett a szüleimet azzal terhelni, mire költök. Azóta is magam döntöm el, hogy mikor, mit és mennyiért vásárolok, megszoktam az anyagi függetlenséget – kezdi lapunknak Gaál Noémi, aki férjével, Maloveczky Miklóssal a kezdetektől külön kasszán él.

– Amikor összejöttünk, már mindkettőnknek megvolt a saját egzisztenciája, nem a nulláról építettünk fel egy közös életet. Biztos vannak, akiknek furcsa a mi pénzügyi kultúránk, de nekünk így jó, ez vált be, ez működik – ecseteli Noémi.

– Persze a közös életünk alapjait együtt teremtjük meg. Az étkezési költségeket, a rezsit egy kasszából fizetjük, de az egyéni kiadásainkat magunk intézzük. A külön kassza persze csak akkor tud működni, ha mind­két félnek közel azonos a fizetése, nincs óriási eltérés a bevételek között – magyarázza a képernyős, aki szerint különben rengeteg konfliktust szülhet az egzisztenciális eltérés.

– Egyik félnek sem jó érzés, ha egyikük anyagi lehetőségei szűkösebbek, mint a másiké, és nyilván az anyagi függetlenségnek is megvannak a buktatói  ugyanúgy, mint a közös kasszának. Szerintem mindenki maga döntse el, hogy neki melyik az élhetőbb, mert ez alapjaiban meghatározhatja a kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692018
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...