Celeb

Fura fóbiák a sztárvilágban: egyikük a tojásoktól, más a vállfáktól retteg

Bors

Létrehozva: 2019.11.30.

Az rendben van, hogy a művészlelkek érzékenyebbek az átlagnál, ám sok filmsztár és híres énekes retteg kifejezetten hétköznapi dolgoktól. Woody Allenről mondjuk köztudott, hogy szinte mindentől fél – a szarvastól, a napfényen át, egészen a kicsi szobákig –, ám bőven akadnak olyanok is, akikről nem is gondolnánk, hogy fó­biások.

Matthew McConaugheyforgóajtóiszony

Az Oscar-díjas színész is meglepő fóbiával küzd:

– Nagyon nem szeretem a forgóajtókat, na meg az alagutakat. Amikor belevezetsz, és csupán néhány métert látsz csak be magad előtt és mögött.

Alfred Hitchcocktojásiszony

Nem véletlen, hogy éppen ő rendezte a Madarak című filmet, ahol a szárnyasok rátámadtak az emberekre. Egyszer pontosan kifejtette, mi a baja a tojással:

– Ijesztő ez az ovális, fehér valami, amin nincs sehol egy lyuk. Annál pedig egyszerűen elképzelni sem tudok undorítóbbat, mint amikor a feltört tojásból kifolyik a sárgája.

Orlando Bloommalaciszony

Swinophobiának hívják ezt a beteges félelmet, ami miatt a jóképű színész még újévkor sem hajlandó meghúzni a malac farkát.

Cameron Diazkilincsiszony

A csinos színésznő utálja megfogni az ajtókilincseket. Legtöbbször inkább megvárja, míg valaki más nyitja ki az ajtót, és be tud csusszanni a résen, viszont ha erre nincs lehetősége, akkor is csak könyökkel ér hozzá. Lehet, hogy titkon a kórokozóktól tart?

Johnny Deppbohóciszony

Hivatalosan coulrophobiának nevezik, és az amerikai színész gyerekkora óta szenved tőle.

– Számomra úgy tűnik, mintha a festett arc mögött mindig valami sötétség lappangana, az igazi gonosz – vallotta be egyszer. Stephen King Az című könyve és a belőle készült film után valószínűleg sokan osztoznak Depp félelmében.

Nicole Kidmanlepkeiszony

A többség odavan a színes szárnyú, törékeny rovarokért, ám az Oscar-díjas színésznőt kirázza tőlük a hideg.

– Ez olyan bizarr. Nem a pókoktól, vagy a kígyóktól rettegek, hanem a lepkéktől – szégyenkezett lepidopterofóbiája miatt. Azt is elárulta, hogy le akarta győzni a gyengeségét, ezért elment egy tematikus kiállításra, de végül sírva menekült el a pillangók láttán.

Scarlett Johanssoncsótányiszony

A katsaridaphobia elég elterjedt, hiszen sokan undorodnak ettől a gyorsan szaporodó, betegségeket is terjesztő rovartól. A szexi színésznőnek konkrétabb oka van a páni félelemre, egyszer ugyanis arra ébredt, hogy egy csótány mászik az arcán, érthető, ha azóta a látványát is képtelen elviselni.

Madonnavihariszony

Sok gyerek retteg az égdörgéstől és a vil­lámlástól, ám van, aki felnőttkorára sem növi ki. Mint például a pop nagyasszonya, aki astraphobiás, azaz kifejezetten rosszul tűri a természet tombolását.

Tyra Banksdelfiniszony

Ritka, hogy valaki nem szereti ezeket a kedves álla­tokat, ám a korábbi szupermodell gyerekkora óta küzd a delfiniphobiával. Elmesélte, hogy nyolcéves korától kísérti egy rossz álom, amiben egy delfin hozzásimul a medencében, és az érzéstől sokkot kap.

Kylie Minoguevállfaiszony

Nincs könnyű helyzetben az ausztrál énekesnő, ugyanis a rengeteg fellépőruháját fektetve kell tárolnia, mivel frászt kap a ruhafogasoktól. Főleg attól a hangtól, amikor a vállfák végigcsúsznak a gardróbba szerelt sínen.

Billy Bob Thorntonantikbútor-iszony

A különc színművész képtelen 1950 előtt készült bútorok között megmaradni. 

– Talán az előző életemben egy antik karosszékben leltem a halálomat, vagy valami ilyesmi az oka – próbálta megmagyarázni viszolygását. De más defektjei is vannak, például egy időben csak narancssárga élelmiszereket volt hajlandó enni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”