Celeb

Fura: egy szerény fiúért rajong a világ

Bors

Létrehozva: 2012.08.19.

Harmincévesen robbant be a brit popsztárok közé egy tehetséges, szerény dalszerző, aki alig hiszi el, hogy körülrajongják. Sheerant példaképei is ünneplik.

A huszonegyedik században egyre kevésbé valószínű, hogy olyan dallal vagy előadóval találkozik a közönség, aki igazi muzsikus, vagyis saját maga írja a szövegeit és a dalait is. Ezen üdítő kevesek közé tartozik a brit származású Ed Sheeran. A fiatal zenész tulajdonképpen a semmiből került elő 2011-ben, és egy év alatt Európa legnépszerűbb eladója lett.

A The a Team című slágere azóta első számú közönségkedvenc, mellette a tavaly ősszel megjelent + című album is elsöprő sikert tudhat magáénak. Az ötödik slágere a napokban landolt a hazai slágerlistákon, egyelőre a szerény 39. helyen, de a zenekritikusok szerint hamarosan az élbolyban köszönthetjük.
Ed egyébként egy kifejezetten visszahúzódó fiú, aki az interjúi-ban nem győzi megköszönni a közönségének a figyelmet.

– Még nem tudom felfogni azt a sok mindent, ami az elmúlt évben történt velem – nyilatkozta egy angol televíziós showműsorban. – Eddig is egész nap csak zenéltem, ez az egyetlen dolog, amit szeretek és ami érdekel. Hihetetlen dolog, hogy ennyi embernek tetszik, amit csinálok. Számomra ikonikus sztárok, híres előadók veregetik a vállam a fellépéseken, s azt mondják: végre egy zenész csinál karriert! Olyan lett az életem, mint egy mese. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143908_auto_resized.jpg
origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713541210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713541210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora