Celeb

Frenreisz zsebében őrzi a dokumentumot Latinovits haláláról - 2. rész

Fái

Létrehozva: 2016.03.08.

Hazánk egyik leghíresebb családjába született, zseniális testvérekkel áldotta meg a sors. Frenreisz Károly, a magyar rockzene élő legendája mesél az életéről.

Ritka, hogy egy családba három páratlan tehetségű gyermek szülessen. Márpedig Karesz két kivételes báttyal dicsekedhet: Latinovits Zoltánnal és Bujtor Istvánnal. Ezúttal róluk anekdotázik.

– Zoli a féltestvérünk, édesanyám első férjétől, Latinovits Oszkártól született. István is Frenreisz, de azt mondták, hogy ezzel a névvel nem lehet színész, ezért felvette az egyik nagymama nevét. Nekem tetszett a Frenreisz, rockzenésznek tökéletes.

Gyakran tréfálkozott azzal Zoltán és Karesz, hogy ha valaki beléjük köt, szólnak Istvánnak. Persze sosem volt rá szükség.

– Otthon néha azért voltak fizikai össze­csapások, ahogy a fiúknál lenni szokott, de attól még nagyon szerettük egymást – meséli huncut mosollyal. – Én voltam a legkisebb, 12 éves koromban százötven centi. Akkor a bátyám 16 volt, 192 centi, és sokkal erősebb. Csak vesztesen jöhettem ki a verekedésekből, de akkor is bele kellett menni. István bátyám négy és fél, Zoltán tizenöt évvel volt idősebb nálam. Tízéves voltam, amikor ő végzett az építészmérnökin, majd segédszínész lett a debreceni Csokonai Színházban. A 60-as évek elején kezdődtek a nagy sikerei, István bátyám akkor állt kamera elé, és nekem is beindult a zenélés. Utolértem őket! – neveti el magát. István a gimiben kezdett verseket mondani, aztán közgazdasági diplomát szerzett, és 1964-ben szerepet kapott Máriássy Félix Karambol című filmjében. Onnantól egymás után kapta a felkéréseket.

– Volt bennük valami istenadta tehetség, mert az biztos, hogy a szüleink nem ilyen irányba tolták őket.
Zoltán a legkomolyabb, István pedig a leghumorosabb volt közülük. Nőkön sosem vitáztak, hiszen más korosztály, más területen mozogtak.

– Karakteres egyéniségek voltunk, mindenki a saját dolgával, életével foglalkozott, de ha időnk engedte, akkor kellemes családi együttléteket szerveztünk, jókat beszélgettünk. Lelki támaszai voltunk egymásnak. Emlékszem estékre, amikor otthon a szűkös kis lakás konyhájában vacsoráztunk, és Zoltán bátyám közben előadást tartott nekünk. Több mint egy órán át József Attila-verseket hallgattunk tőle. Soha nem fogom elfelejteni.

– Miután felnőttünk, sokszor töltöttünk közös estéket a testvéreimmel vendéglőkben, vagy ettünk édesanyámnál. Ők felléptek, én turnéztam, nem voltunk napi kapcsolatban. De ha lehetett, próbáltunk találkozni. Mindenki magának való volt, akiknek a pályán való érvényesülés a legfontosabb. Nekem most is az. Nem vettünk semmit félvállról. Karesz mára egyedül maradt. Zoltánt 1976 nyarán gázolta halálra a vonat Szemesen, István 2009-ben máig érthetetlen okból kórházban halt meg.

– Zoltán bátyám haláláról bizonyos embereknek érdekük volt azt terjeszteni, hogy baleset volt. Ennek érdekében még a mozdonyvezető vallomását is eltüntették. (A Borsban szólalt meg először és mondta el az igazságot – a szerk.) Nagy örömömre szolgált, hogy másfél éve előkerült a vallomás, amiből kiderült, hogy összevissza hazudtak. Benne van, hogy Zoltán a vonat elé ugrott. Sajnos abban az időben nagyon rossz idegállapotban volt. Úgy érezte, túlnőttek a fején a problémái. Hirtelen elhatározásból döntött úgy, hogy a vonat elé veti magát. Azóta is a zsebemben hordom a mozdonyvezető vallomását.

– Értelmetlen halál Istváné is. Erős, egészséges ember benyomását keltette, de egész életében sokat betegeskedett. 67 évesen halt meg, nem lehetett megmenteni. Valamitől felborult az immunrendszere – tárja szét a karját tanácstalanul. – Kómába esett, és bár a szervei elkezdtek működni, de agyban soha nem tért vissza. Értetlenül álltunk, a mai napig nem tudjuk, mi történt. Őket nagyon sokan szerették, ezért nekem, mint egyedüli családtagnak nagy a felelősségem, hogy építsek, ne romboljak.

3. rész: A Gundel család bojkottálta a Gundel éttermet
4. rész: Zoránt ma is zenekarvezetőnek szólítja
5. rész: Sosem mondta meg édesanyjának: Zoltán után Istvánt is eltemették

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726519
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról