Celeb

Fordulat Rékasi ügyében: mégis láthatta valaki a balesetet?

kbv

Létrehozva: 2018.02.13.

Eddig sosem hallott részletek derültek ki Rékasi Károly két és fél évvel ezelőtti balesetéről. A per, ami maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása vádjában indult a színésszel karambolozó autós ellen, a múlt héten kezdődött. Először a vádlottat, majd Rékasit hallgatták meg, aztán felbukkant egy furcsa, a balesetet egészen másképp látó tanú is.

Azt tudni kell, hogy a rendőrségi nyomozás szerint az ütközésnek közvetlen szemtanúja nem volt – illetve egy bíróságra idézett tanú szerint mégis lehetett, csak aztán eltűnt. Mindenki, akit tanúként idéztek, csak utólag, a csattanásra ment ki az utcára, vagy állt meg a baleset mellett.

Viszont a per első napjának utolsó tanúja, aki gyalogosan közlekedett a baleset napján a Háros utca környékén, arról számolt be a bíróságon, hogy közvetlenül a hatalmas csattanás előtt két motoros hangját hallotta, akik egymás mellett, vagy egymás mögött haladtak a baleset irányába. A tanú sajnos nem látta a két motorost, csak hallotta, ugyanis éppen a telefonját nyomkodta, de a bíróságon azt állította, arra is tisztán emlékszik, egy kisebb és egy nagyobb motor hangját ismerte fel. A csattanást hallva felszaladt a baleset helyszínére, amitől 100-120 méterre volt, ekkor a nagyobb, vagyis Rékasi motorját már a földön találta, mellette az összetört színésszel. A kisebb motor és annak vezetője azonban már sehol sem volt.

A második motorosra egyébként egyetlen más szemtanú, ahogy sem a vádlott, sem Rékasi nem emlékszik. Ám ha mégis létezik, ő lehetne a történet kulcsfigurája: ő az, akinek biztosan látnia kellett, hogy mi történt és ki hibázott azon a tragikus napon.

Ez ugyanis értelemszerűen nem tiszta. Az autós balra akart kanyarodni, mikor Rékasi hátulról belehajtott, ahogy meg akarta előzni. A kérdés az, melyikőjük felelőssége a nagyobb, például használt-e az autós irányjelzőt, amiből a motorral jövő Rékasinak tudnia kellett volna, nem szabad megkezdenie az előzést.

A szakértői vélemények azonban egyértelműek. Ezek szerint az autó bal irányjelzője nem égett már akkor, amikor a helyszíni szemle zajlott. De ez még a bíró szerint sem jelenti azt, hogy ne éghetett volna a balesetkor.

Az is egyértelműnek látszik, hogy Rékasi 62-63 km/órával haladt, amikor megkezdte az előzést, az autós pedig 20-22 km/órával. A motor az autó bal hátsó kerekének csapódott. Rékasi az ütközés után motorjáról leesve 20-21 métert repült, nyolc csontja tört, köztük a koponyája is. A színész kesztyűn és bukósisakon kívül nem viselt védőfelszerelést. Maradandó egészségkárosodást szenvedett. Az úton, ahol a karambol történt, semmi nem tiltja az előzést, záróvonalat és tiltó táblát viszont festettek fel a 2015-ös baleset után.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711614313
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711614313
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711614313
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711614313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”