Fordulat: maradhat a köztévénél Jakupcsek

A Bors úgy tudja, sokkal többet fog keresni, és továbbra is ő vezetheti a népszerű, Ridiküll című beszélgetős műsort.
A Bors úgy tudja, sokkal többet fog keresni, és továbbra is ő vezetheti a népszerű, Ridiküll című beszélgetős műsort.

Sok embert megérintett Jakupcsek Gabriella kirúgásának története.

Mint azt a Bors megírta, karácsony előtt az MTVA egyik legfoglalkoztatottabb műsorvezetőjét két felvétel közt hívták a személyzeti osztályra, ahol átadták neki a kirúgásáról szóló levelet. Már másnap arról beszéltek, hogy valószínűleg megmarad a műsor, ő is vezetheti, csak éppen a gyártó cég, az Apropó Média Kft. fogja fizetni, ahogy a Ridikül összes többi munkatársát. Ja­kup­csek – amikor még karácsony előtt két nappal elérhető volt – azt nyilatkozta: ilyen felkérést nem kapott. Sem akkor, amikor a levelet megkapta a kirúgásáról, sem utána. Erről akkor az Apropó résztulajdonosa, a műsor producere, Halkó Gabriella sem tudott. Ám a Kunigunda utcai székházban már mást suttognak.

– Úgy tudjuk, hogy a Ridikül megmarad, folynak a tárgyalások arról, hogy hogyan tovább – árulja el egy neve elhallgatását kérő kolléga.

– Furcsa lenne, ha nem Gabi vezetné. Amíg az MTVA-nál volt belsős, bruttó 1,7 millió forint volt a fizetése. Ezért bőven megdolgozott, úgy havi 26 adást vezetett. Ha kiszámolják, az adásonként bruttó 65 ezer forint. Éppen ezért azt suttogják, külsősként négymilliót is kérhet havonta.

Egy televíziós szakember szerint ez az összeg túlzás.

– Ha megkapná, ő lenne a legjobban fizetett műsorvezető. Négymillió lenne a fájdalomdíj, mert megalázták, és napokig bizonytalanságban tartották? Vagy beépítik a fizetésbe a kirúgás után járó végkielé­gítést? Még az is lehet, hogy nem vezethet műsort a köztévén. Egyébként úgy tudom, Gabi január hatodikáig szabadságon van, téli vakáción a családjával – mondta az informátor.

© Fotó: MTI

Egy másik profi tévés szerint Jakupcsek Gabriella története csak azt bizonyítja, óriási a fejetlenség a közmédiánál.

– Tény, hogy senki sem tudott az elbocsátásokról. Rosszul kommunikálták, nem gondolták ezt végig. Az is biztos, most megspórolnak egy csomó bért azzal, hogy megválnak 129 munkatárstól. Ha Gabi külsős lesz, megszűnik az a biztonságérzet, ami az alkalmazotti állással jár, ráadásul neki kell fizetni a járulékait. És csak adások után fizetnek, vagyis akkor keres, ha dolgozik. Leállások, szünetek alatt nem, ami nyáron két-három hónap is lehet. Előre kell takarékoskodni. Miért ne kérhetne akár négymilliót is? Az adásonként bruttó 153 ezer forintra jön ki.

Az MTVA a Népszabadság adatigénylésére közölte, hogy a Ridikül egy epizódjáért 3,4 millió forintot fizet az Apropó Média Kft.-nek, ebből talán Jakupcsek bérét is ki tudják kalkulálni.