Celeb

Folytatódik a botrány: a rendőrség máris lépett Fluor ügyében

Bors

Létrehozva: 2018.10.20.

Tovább gyűrűzik a Wellhello körüli botrány: a csapat volt szaxofonosának feljelentésére a rendőrség azonnal megtette a szükséges lépéseket.

Forrás: Facebook

A Bors megtudta: Bartók Máté két nappal ezelőtt tett feljelentést testi épsége védelme érdekében, a rendőrség pedig máris intézkedett.

– A feljelentéssel összefüggésben az illetékes rendőrkapitányság ügydöntő határozatot hozott, amelynek tartalmát annak kézhezvételét követően kommunikáljuk – válaszolta a Borsnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya. 

Dr. Kamarás Péter jogi szakértő elárulta, mit is jelenthet ez pontosan. 

– Vélhetően közbelső intézkedést hoztak, vagyis az eljárás végéig valamiben már döntöttek. Ez lehet távoltartás is. Az érintetteket és a környezetüket is kihallgatják az eljárás során – mondta el az ügyvéd.

Mint ismert, a Wellhello teljes hangszeres szekciója, a főhangmérnök, és a monitorkeverő, összesen hat ember, négy év után egyszerre felállt, és fordított hátat Fluor Tominak, polgári nevén Karácson Tamásnak. A zenészek közös közleményt adtak ki, amelyben elárulták, akkor került fel az „i”-re a pont, amikor Fluor megfenyegette Bartók Mátét. 

„Az Elnöki közleményre reflektálva, a Wellhello zenekar szeretné tisztázni, hogy a héten miért hagyták el a formációt hatan; Kocsis Máté (dob), Szász Csaba (basszusgitár), Varga Gergő (gitár) és Wagner Emil (billentyű), továbbá Lugosi Dani (főhangmérnök) és Por Botond (monitorkeverő).

Egy az egész zenekart érintő véleménykülönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás (Fluor) e-mailben kinyilatkoztatta, hogy a vele egyet nem értőket, vagyis a formáció volt szaxofonosát, Bartók Mátét és vele együtt gyakorlatilag az egész Wellhello zenekart be fogja perelni. Ezt követően az esti Akváriumban megtartott koncert előtt minősíthetetlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeivel.

A kilépések végleges oka, ennek ellenére nem ez volt, hanem az, hogy szombaton Fluor sms-ben megfenyegette Bartók Mátét, akinek testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie.

Ez a magatartás nem fért össze a zenekar tagjainak elveivel, ezért úgy döntöttek, kilépnek a produkcióból.”

Mi lesz a következő bulival?

Kétségbeesett rajongók állnak értetlenül a történtek előtt, internetes fórumokban igyekeznek információhoz jutni, ugyanis Fluor némaságba burkolózott, telefonján elérhetetlen, a Bors munkatársa sem jutott el hozzá. Pedig közeleg a következő buli, a november 17-i eddig hatalmasnak ígérkező koncert a Hungexpón. Veszélybe került a fellépés, a fiatalok a neten adnak hangot aggódásuknak: mi lesz a több ezer forintért megvásárolt jegyükkel? A félelmükjogos, a Bors egy zenekar közeli forrásból ugyanis megtudta: a zenészek, és a két technikus azonnali hatállyal lépett le, így többet nem fognak egy színpadra állni Fluorékkal.

A Bors Fluort ugyan nem, de társát, Diazt, azaz Csöndör Lászlót elérte, aki csak erre a kérdésre volt hajlandó válaszolni, a kialakult helyzetről nem akart beszélni. Ő ígéri: nem kell aggódni, lesz buli. 

– Tomi és én ott leszünk, de mögöttünk teljesen új zenészek állnak majd – zárta rövidre Diaz.

Rajongók is elfordultak tőle

Nincs egy hónapja se, hogy a 31 éves tinibálvány, Karácson Tamás botrányt kavart maga körül. Erdogan török elnök magyarországi látogatása alatt bírálta a politikust olyan formában, ami a jóízlés határán messze túlment.

Először különféle ízléstelen jelzővel illette, majd túltett önmagán: fittyet hányva arra, hogy hány gyerek és fiatal követi őt az Instagramon, 115 ezres követőtáborának kitett a török elnökről egy képet, péniszt formálva az arcára.

Ahogyan arról a Bors a mai számában beszámolt:

Fenyegetés miatt hagyta el zenekara az énekest

Sokkal nagyobb a baj a Wellhello háza táján, mint azt hét elején gondoltuk. Nem egyszerűen eltávolodtak egymástól a zenekar tagjai és az énekesek, mert abból nincs rendőrségi ügy.

A héten jelent meg a hír, a Wellhello zenészei közül többen is jelezték a Facebook-on, hogy négy szép év után, kiléptek a csapatból. Erre reagált néhány nap múlva „Elnöki közleményben” Fluor és Diaz, az az a Wellhello:

„A hír igaz, aggódni viszont nem kell, a Wellhello, azaz Fluor és Diaz van, volt, lesz, maximum a színpadon zúznak mellettünk mások. Hogy mi történt? Az utóbbi évben egyre messzebb sodort az élet minket egymástól a brigád egy részével, és úgy éreztük, ez a kapcsolat már nem az igazi, "másfele változtunk".”

Mostanra viszont kiderült, a teljes hangszeres szekció lelépett, a főhangmérnökkel és a monitorkeverővel együtt. És hogy tisztázzák a helyzetet, közleményt küldték el a langologitarok.hu-nak. A Bors már akkor is megkereste Fluort és menedzserét, de elérhetetlennek bizonyultak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564020
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564020
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt