Celeb

Foltot találtak Kárász Róbert tüdején

Bors

Létrehozva: 2018.01.15.

Súlyos tünetekkel ment kivizsgálásra néhány éve Kárász Róbert, és az utána kapott lelet után ijedt meg igazán: foltot találtak a mellhártyáján. Az ATV Start című műsorának vezetője 17 évig dohányzott, ekkor szokott le róla először.

– 2001-ben, egy nyári reggelen erős mellkasi fájdalmak gyötörtek, gyakorlatilag produkáltam az összes olyan tünetet, amit szívinfarktus esetén lehet tapasztalni. Azonnal mentem az ügyeletre, de ott megállapították, hogy szó sincs infarktusról. Nem nyugodtam meg, de egyébként is elküldtek kivizsgálásra. A röntgenen derült ki, hogy van egy dió nagyságú folt a mellhártyámon. Na, akkor estem igazán pánikba. Az orvos ugyanis nem tudta, hogy pontosan mi az, így persze a legrosszabbra gondoltam, azt hittem, tüdőrákom van. El is dobtam a cigit, végül kiderült, nem az. De amíg nem kaptam meg az eredményt, el le­het képzelni, lelkileg min mentem keresztül – mesélt kellemetlen élményéről a Borsnak Kárász Róbert, aki ezután évekig nem gyújtott rá. 

De egy kongói útján újra a bagózás rabja lett – idegességében rágyújtott, miután fegyveresek támadtak rá. Egy éve, Thaiföldön dobta el a cigit, és azóta sem gyújtott rá, ezt ün­nepli most a Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134793_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713269413
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713269413
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/spCq4IxLqTvnlJbkVyhqrwJzeXNfPMI8jSjWoC1WW5Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I5YjU1MmU5NjU2ZDRhY2Q4ZWZlYTU5YzRlMTBlZTgx.jpg
Emlékezés

„Elmondhatatlanul hiányzik” - megrendítő vallomást tett Gesztesi Károly utolsó szerelme

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/QAdOMwitycjq0_M9u74QAH6WTeFuvTmgZP0C0RT6qkM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I0NDMzM2JhNWZhOTQyNWI5NjdiN2ZkNzY3YzgzM2Jk.jpg
Meglepetés

Két hónapja, a legnagyobb titokban szervezkedett Tóth Gabi