Celeb

Földbe döngölték kollégái Orosz Barbit

K. Sz.

Létrehozva: 2018.11.21.

Elszabadultak az indulatok a NőComment stúdiójában, amikor az állati szőrmék kerültek szóba. A színésznők valamennyien egyet­értettek abban, hogy az állatszőr viselése kegyetlen dolog. Kovács Patrícia meg is nevezte Orosz Barbarát, akit Ábel Anita egy pikáns viccel ekézett tovább.

Eddig egy ismeretlen ellentétről rántja le a leplet Kovács Patrícia a Spektrum Home szerda esti NőComment című műsorában. A színésznő évekkel ezelőtt egy televíziós műsorban találkozott Orosz Barbarával, és pillanatok alatt kiderült, ég és föld a két bombázó világlátása. A talk-show egyik témája a bundák és az állatkínzás körül forog, melyről a színésznőnek igen kemény véleménye van. Rettenetesen elítéli azokat, akik állatszőrt használnak a termékeikhez, sőt volt arra is példa, hogy színházi kosztümjét is átterveztette emiatt. A komoly témával kapcsolatban Patrícia el is mesél egy történetet, melyben szinte száz százalékig leírja kolléganőjét.

– Volt egyszer egy műsor, amiben műsorvezető voltam, és ott jött egy celebnő. Egy magas, vörös, rövid hajú celebnő, talpig kiegészítésben a stúdióban, ilyen csincsillákkal. És mondtam neki, ne haragudj, de te fázol, vagy ez így miért van rajtad? Azt mondta, veled nem beszélgetek, mert ne­kem ez jár. És akkor mondtam: Óh, kedves Barbara… Akkor én mondtam, hogy én akkor veled nem beszélgetek, mert ezen az alapon nem tudunk beszélgetni egymással, hogy valami jár, mert szerintem senkinek semmi nem jár – mesélte a műsorban Patrícia, amit a műsorvezető, Ábel Anita egy legendás poénnal próbált elütni.

– Jó, tudod, van ez a mondás, hogy…

– Tudja maga, hány állatnak kellett meghalni ezért a bundáért?

– Tudja, hány állattal kellett b*sznom ezért a bundáért? – osztotta meg pikírt viccét Anita a nézőkkel.

A Bors kiderítette, hogy Orosz Barbara szőrmekedvelése nemcsak Kovács Patríciát borította ki, hanem korábban az állatvédőket is. A több ezer tagot számláló Magyar Szőrmeellenes Liga ez év feb­ruárjában osztott meg egy bejegyzést, amiben név szerint megemlítik Barbarát, akit szőrmeviselési szokásai miatt támadtak a tagok. A liga próbálta kulturált módon csillapítani az állatvédők haragját, amit a celeb hölgy iránt éreznek.

– A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet pedig kínt és szenvedést. A szőrmét vise­lő em­berekben nagyon sok félelmet érzünk… Megértjük az indulatokat, amiket Orosz Barbara és más szőrmeviselő emberek kiváltanak belőletek, de szeretnénk mindenkit megkérni, hogy maradjunk kulturált keretek között véleményünk kinyilvánításában. Ne gyűlöljük azokat az embereket, akik tudatlanságból és/vagy „szemellenzős” felsőbbrendű viselkedésük miatt, ártatlan állatok prémjéből készült bundát hordanak vagy azok élete árán gazdagodnak meg.

A Bors szerette volna megkérdezni Orosz Barbarát, hogy mit szól a támadásokhoz. Kérdésünket sms-ben is elküldtük a Tűsarok műsorvezetőjének, de azt válaszolta: munkája miatt nincs ideje lapzártánkig nyilatkozni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713575112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713575112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában