Celeb

Fogyása hizlalta Tóth Vera népszerűségét - 2016 TOP 50 celebje, 4. rész

Bors

Létrehozva: 2016.12.22.

<p>A Bors idén is megválasztotta az ország TOP 50 celebjét. A 2016-os listában rengeteg a változás, volt, aki a tavalyiak közül már fel sem fért, és volt, aki hatalmasat bukott, vagy épp csodálatosan felemelkedett. </p>

Folyamatosan címlapokon szerepelnek, magánéletükkel nem egyszer kavarnak botrányt, hátukon viszik a kereskedelmi tévék nagy produkcióit. Nélkülük nem lenne olyan szórakoztató a tévézés és az újságolvasás, mint most, mégsem tudtak bekerülni az első ötbe. A kilencedik helyen viszont nagy a tülekedés: hármas holtverseny alakult ki. Korda György és Tóth Vera között pedig az döntött, hogy az előbbi népszerűbb.

A zsűri

A szavazásban Geszti Péter reklámszakember, Herczeg Zoltán stylist, Sütő Enikő modell, Sváby András egykori műsorvezető és Kósa-Boda Veronika, a Bors sztárrovatának új­ságírója vett részt, összesített pontszámaik alapján alakult ki a végső sorrend.

A zsűritagoknak egyesével, egytől–ötig kellett pontoznia a hírességeket négy szempont szerint: mennyire ismertek, mennyire lehetnek szimpatikusak, mennyire szórakoztatóak és hogy mennyire vannak hatással a közönségre. A celebek így fejenként 100 pontot gyűjthettek, szavazategyenlőség esetén az alakította ki a végső sorrendet, hogy ki kapott magasabb pontszámot az ismertségére, majd a szimpátiájára.

(Pénteken az 1–5. helyezettet mutatjuk meg.)

10. Majka (8 helyet rontott)

Egy évvel ezelőtt még Sebestyén Balázzsal holtversenyben a második helyen végzett, ahhoz képest jelentőset rontott a rapper-műsorvezető, aki a zsűritagok szerint sokat javíthatna helyezésén, ha rokonszenvesebbé tudná tenni megnyilvánulásait. Mi tagadás, Majka előszeretettel szólogat be pályatársainak, akár olyanoknak is, akik sokkal régebb óta űzik a szakmát, mint ő. 85 pont

9. Tóth Gabi (2 helyet rontott)

Tavaly hetedikként ért célba a Bors celeblistáján az énekesnő, de az X-Faktor mentora azóta vesztett népszerűségéből. Furcsa, sokszor megmosolyogtató öltözékeit még rajongói is kritizálják, érdes kritikái sem tetszenek mindenkinek. Viszont tény, hogy az egész ország ismeri. 85 pont

8. Tóth Vera (17 helyet javított)

Egyértelműen pozitívan hat a közönségre, gyönyörű hangjával megdobogtatja a szíveket. Harca a túlsúlyával pedig egyben nagyon emberivé is teszi, bárki, aki próbált már megszabadulni a felesleges kilóktól, együtt tud érezni vele. Vera igazi hős ezen a téren: idén már több mint 30 kilótól szabadult meg egy műtétet követően. 86 pont

7. Korda György (3 helyet rontott)

Az ország Gyuri bácsija fél évszázada van a pályán, és kortársai közül az egyetlen, aki a fiatalok körében is népszerű. Hiába jár közel a nyolcvanhoz, a színpadon igazi energiabomba, és ettől igazán szerethető. 86 pont

6. Tilla (1 helyet rontott)

A műsorvezető nem csak a könnyedebb műfajokban teljesít jól, Propaganda című műsorával előszeretettel feszeget kényes közéleti témákat is, filmjeivel pedig a kultúra térképén is megjelent. Igazi mindenes, bármilyen helyzetben feltalálja magát, idén mégis kicsúszott a legjobbak közül. Tilla egyébként 2002-ben tűnt fel a TV2-n, és azóta is hű a csatornához. 87 pont

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571812
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571812
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145447_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt