Celeb

Fodor Zsóka támogatja a bordélyházakat

P. J.

Létrehozva: 2018.02.15.

Forrás: Zsolnay Péter

Hiába múlt el 75 éves, aktívan dolgozik Fodor Zsóka. Sőt kifejezetten örül az olyan szerepeknek, amelyek során nemcsak a jóságos nagymamát kell eljátszania. Ilyen például az Örömlányok végnapjai című darab is.

– Rendkívül szellemes ez a zenés, kétrészes vígjáték. Egy falubeli asszonyt játszom, aki bevásárol, kitakarítja a szobákat, figyeli, hogy jön-e kuncsaft a bordélyba. Viszont nagyon szeretne ő is úgy dolgozni, ahogy azok a lányok. Ebből aztán vicces párbeszédek születnek a ma­dame és közte. A poént persze nem szeretném lelőni – kezdte a Borsnak a Barátok közt egykori Magdi anyusa, akinek ez a szerepe tavaly egy kisebb botrányt okozott.

– Hónapokkal ezelőtt egy ka­muoldal hozott ki olyan hírt rólam, hogy madame vagyok, és lekapcsolt a rendőrség. Az­előtt pedig az jelent meg egy magazin címlapján, hogy havonta egymillió forintot keresek, mindeközben pedig bemutattuk ezt a darabot. Valahogy ezt a kettőt összekapcsolták, és ez a marhaság látott napvilágot. De nem is lehetett volna nagyobb reklámot csapni a szerepemnek. Szeretném, ha tudnák, nem csak Magdi anyus vagyok, nem va­gyok egysíkú színésznő. Imádok a színpadon játszani, és valószínűleg ott ér majd a vég is – folytatta a színésznő. Fodor Zsóka a magánéletben is egy rendkívül közvetlen, felvilágosult nő. Így arról is határozott véleménye van, hogy mit gondol a prostituáltakat foglalkoztató intézményekről.

– Sokkal tisztességesebb do­log a bordélyházak fenntartása, mint az út szélén állni a lányoknak, ahol még a tisztálkodásra sincs lehetőség. Nagyon sok há­zasságban vannak szexuális problémák, a férj pedig inkább így vezesse le a ki nem élt vágyait, minthogy elváljon és otthagyja a családját, gyerekeit. Nem va­gyok prűd, sem álszent. Amióta világ a világ, léteznek ilyen helyek. Az viszont már gusztustalan, amit Hollandiában csinálnak, hogy kirakatban tárgyiasítják a lányokat.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók