Celeb

Fodor Zsóka nem tudja pontosan, mikor tették nővé

A. T.

Létrehozva: 2017.04.24.

Csodálatosnak tartja a szerelmet Fodor Zsóka. A Barátok közt egykori Magdi anyusát is többször eltalálta Ámor nyila, de a legszebb, legemlékezetesebb nyíllövés mégiscsak az első szerelem az ő életében is. 

– Tizennégy éves koromban Rózsahegyi Kálmán Színiiskolájában tanultam, ahol megismerkedtem a nálam öt évvel idősebb Ferenccel, aki szintén színész lett. Plátói szerelem alakult ki köztünk, tanítás után mindig elkísért a villamoshoz, hogy haza tudjak menni. Akkoriban Albertfalván laktam az édesapámmal és a feleségével. Ám 1956. október 23-án hiába mentünk a megállóba, csak a teherautók jöttek egymásután. Végül valahogy este tizenegyre hazajutottam, apámnak pedig már lendült a keze, amikor megszólaltam: édesapám, képzeld, kitört a forradalom! Mire ő: aki ilyen tehetségesen hazudik, az nem ér­demli, hogy megüssék – kezd bele a történetébe Zsóka, aki ezek után az édesanyjához költözött, hátrahagyva a színiiskolát és plátói szerelmét. 

A történet három évvel ké­sőbb folytatódott, amikor a két fiatal véletlenül összetalálkozott a Múzeum körúton. Kiderült, a fiú azért nem disszidált, mert titokban szerelmes volt Zsókába, és bízott benne, az útjaik egyszer még keresztezik egymást. 

– Minden tekintetben ő volt az első szerelmem. Általa lettem nő is, de hogy pontosan mikor, azt nem tudom megmondani, mert annyira féltünk az együttlét lehetséges következményei­től, hogy lassan, mindig egy lépcsővel továbblépve haladtunk előre  – mondja ma már nevetve a színésznő.

Szerelmük három éve alatt a fiú sok mindenre tanította kedvesét, esti gimnáziumba íratta és segítette a főiskolai felvételijében.

Kapcsolatukat azonban féltékenység mérgezte. Abban az időben Zsóka szívesen kötögetett, amit Feri állandóan ellenőrzött. Kíváncsi volt, hogy szerelme valóban kötögetéssel vagy valami mással töltötte-e az idejét.

– Dohányoztam, amit ő nem szeretett. Ha megérezte a a szagát, három napig sem szólthozzám. Végül beleszerettem egy kajakos fiatalemberbe és elhagytam őt – folytatja történetüket a színésznő.

– Az éveim számát nem bá­nom, csak azt, hogy a szerelem része számomra bezárult. Amíg szép és fiatal voltam, sok trófeát begyűjtöttem, ha kinéztem ma­gamnak valakit, azt meg is szereztem – zárta le a beszélge­tést a hetvennégy éves Fodor Zsóka.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel