Celeb

Fluor Tomi elvegyül a Szigeten

ozs

Létrehozva: 2017.08.08.

Forrás: Bors

Hazánk legnagyobb zenei fesztiváljáról, a Szigetről ter­mészetesen nem hiányozhat az ország legfelkapottabb produkció­ja, a Wellhello sem. Elképesztő sikerük és telt házas bulijaik egyik titka, hogy nemcsak a hangzásvilágra, hanem a látványra is sok pénzt és figyelmet fordítanak. A  fesztiválokra jellemző szűkösebb anyagi és technikai feltételek miatt most kénytelenek kicsit visszavenni a show-elemekből.

– Az igazi nagy Wellhello-show-kat rendre a Budapest Parkban adjuk. Azokat a bulikat mindig megfejeljük valamilyen meglepetéssel: élő akciófilmmel, mozdonnyal vagy helikopterrel, és a tűzijátékot is jobban elengedjük. Ezeket leszámítva a fesztiválos produkcióinkra ugyanúgy készülünk, így is minimum tizenhat fős stábbal megyünk, de szoktunk vinni táncosokat és saját fényparkot is – magyarázta a Borsnak a harmadik ikszet minap betöltött frontember. Fluor egyébként annyira érzi a fesztiválozást, hogy a koncert után sem siet haza.

– Szeretem a Szigetet, minden évben kimegyek, és nemcsak a fellépéseink napján fesztiválozom, hanem azokon a napokon is, amikor nincs fontosabb elintézésre váró teendőm. Idén sem lesz ez másképp. Mivel a Szigeten jóval magasabb a külföldiek aránya, mint a többi hazai fesztiválon, itt könnyebb nekem is észrevétlenül mászkálnom, nem állítanak meg annyian, és nincs egyből kétórás spontán közönségtalálkozó. A számomra érdekes külföldi fellépőket próbálom ilyenkor meglesni élőben – mesélte nevetve Fluor Tomi.

Wellhello
Petőfi Rádió-Volt Színpad
Péntek 21.30 óra

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081961_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Riadót fújtak az állatorvosok: komoly veszély fenyegeti a kutyákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...