Celeb

Fizetése duplájáért igazolt a köztévéhez Tatár Csilla

kbv

Létrehozva: 2014.12.10.

Milliós perre számíthat Tatár Csilla, ha szerződése ellenére január 24-én megjelenik az MTV képernyőjén A Dal háziasszonyaként.

Évek óta arra várt Tatár Csilla, hogy munkája elismeréseként egész estés show-t vezethessen. Vágya érthető, hiszen minden műsorvezetőnek a szakma csúcsa az, ha egy nagy produkcióban bizonyíthat.

Csilla tizenkét éven át dolgozott a TV2-nél azért, hogy ez az álma megvalósulhasson, de a Szépségkirálynőn kívül és Ördög Nóra átcsábításával egyre kevesebb volt erre az esélye. A fiatal műsorvezető úgy érezte, hogy minden előre vezető út bezárult előtte a Róna utcában, ráadásul az utóbbi hetekben a viszonya is megromlott a munkáltatójával, és igazságtalánságok érték, ezért felmondott.

Az MTVA-nál azonban új reményekkel vághat neki a munkának, hiszen nyílt titok, hogy A Dal 2015 háziasszonya lesz. Ráadásul az MTVA egyik legnépszerűbb műsora mellett, havi fizetésnek is szép összeget sikerült kialkudnia, ami azért nem volt nehéz, mert a TV2-nél kollégáihoz képest alacsony volt a fizetése.

A Bors úgy tudja, eddigi fizetése közel duplájáért szerződött át a köztévéhez. Ám nagy valószínűséggel örömébe némi üröm is vegyülhet majd.

A Bors úgy tudja ugyanis, Csilla és a TV2 közötti szerződés versenykorlátozási részében az szerepel, hogy felmondása vagy kirúgása után négy hónapig nem jelenhet meg konkurens csatornán. A Dal azonban január 24-én startol, Csilla idejéből addigra még csak másfél hónap telik le.

Ha a műsorvezető abban az adásban megjelenik, akár több milliós perre is számíthat. Ilyen esetekben (így volt ez Ördög Nóra és Szabó Zsófi esetében) általában az új munkaadó átvállalja ezt a tetemes összeget, ám ez ebben az esetben a közpénzből működő MTVA, így nagyobb a valószínűsége annak, hogy Csilla a saját zsebéből állja majd.

Szerettük volna feltenni kérdéseinket a közmédiának Csillával és A Dalban vállalt szerepével kapcsolatban, ám ők egy szűkszavú közleményben reagáltak.

– Tizenkét év után Tatár Csilla elhagyja a kereskedelmi médiát. A műsorvezető a közmédiát választotta, és szakmai kihívásnak tekinti új feladatait, szerződését már aláírta az MTVA-val. Tatár Csilla műsoros feladataival és szerződésével kapcsolatban az MTVA 2014. december 27-én ad bővebb felvilágosítást – írták honlapjukon.

A TV2 sem akart a cikkünkre reagálni. Kerestük Tatár Csillát is, de őt sem értük el. 

Pierrot: A tehetségkutatók celebgyárak

Rákai Philip, Csiszár Jenő és Rúzsa Magdi mellett idén Pierrot is pontoz majd a zsűriben. Az énekes-zeneszerző köztudottan ellensége a kereskedelmi televíziós tehetségkutatók sorozatának, a sors furcsa fintoraként azonban most mégis egykori tehetségkutatósokat kell majd zsűriznie.

Az A Dal hétfőn bejelentett tíz középdöntőse közül öt ugyanis már próbálkozott ilyen műsorban. Tóth Vera, a Spoon, az MDC, a Szécsy-ikrek és Farkas Jenser Balázs is állt már tehetségkutató színpadán.

- Én csupán a tehetségkutatóknak álcázott celebgyáraknak üzentem hadat évekkel ezelőtt, amelyeknek A dal műsorral szemben még tiszta és világos céljuk sincs. Az ott végzett előadóknak egy része vagy megtapad a poppiacon, vagy nem, ez egy külön problémakör. Azzal azonban, hogy az A Dalba jelentkeztek, megmutathatják a karaoke-feladatokon túli, saját arcukat. És ez a lényeg. Azzal, hogy egy saját dallal neveznek a műsorban, máris alanyi jogú előadóvá válnak - mondta a zsűritag, aki azt ígérte, szigorú lesz, de igazságos.

- Olyan dalt szeretnénk Bécsbe küldeni, ami jó eséllyel nyerhet is - hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt