Celeb

Filmfesztiválon indult Bárdos András fia‪

kbv

Létrehozva: 2014.06.20.

Bárdos András első házasságából született nagyfia hasonló pályát választott, mint édesapja. Bárdos Bence ugyan csak egy éve tanulja a filmkészítés fortélyait, de már elismerték tehetségét.

Mintha csak Bárdos Andrást látnánk húsz évvel ezelőtti önmagával pózolni a napsütésben – annyira hasonlít egymásra a tévés és fia, Bence. Ám a 21 éves fiút hiába várjuk a tévében, Bence nevét csak a stáblistákon fogjuk megtalálni.

Bárdos első házasságából született nagyfia ugyanis filmezést tanul, méghozzá Nagy-Britannia egyik ismertebb egyetemén. Kisfilmjeivel több filmfesztiválon is sikert aratott már, és azt ugyan még nem tudja, hogy az iskola után Amerika vagy Magyarország felé veszi-e az irányt, de az már most biztos, hogy ugyanolyan keményen küzd az álmaiért, mint híres édesapja évekkel ezelőtt. Legújabb, Morning című kisfilmjével több filmfesztiválon indul. Korábban Kacsacomb című filmjével a Magyar Független Filmszövetség különdíját is hazavihette. Ebben Bence nem csak íróként és rendezőként, de főszereplőként is feltűnik. Egy meleg srácot alakít.

– Bence szinte fanatikusan érdeklődik a filmezés iránt, de a kamera előtti létre egyáltalán nem vágyik. Hosszú ideig írónak készült, ám 15-16 évesen kiderült, hogy a film lesz az ő útja. Érettségi után így nem volt kérdés, hogy filmkészítést fog tanulni. A kenti egyetemen befejezte az első évét – mesélte a büszke édesapa, aki a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen maga is tanít, ám ő többnyire a média szakon. Ennek ellenére szívesen elmondja a véleményét Bencének egy-egy alkotásáról, amit az éppen csak felnőttkorba lépett fiú mindig meghallgat, de nem mindig fogad el.

– Adok apám véleményére, ezért mindig az elsők között van, akik láthatják a munkáimat. Legszívesebben realista, minimalista filmeket forgatok, szeretem feszegetni a határokat – mesélte lapunknak Bence, akinek Tarr Béla a kedvence.

Bárdos egyébként azt szeretné, ha gyerekei egy dologban hasonlítanának rá a leginkább: keressenek maguknak olyan hivatást, amit szenvedéllyel tudnak végezni, és akkor nem is kell dolgozniuk.

– A 16 éves Fanni lányom még gimnazista, nem tudja, mi szeretne lenni, de a tízéves Ádám futballista, a hétéves Anna pedig balett-táncos pályára vágyik éppen – árulta el Máté Krisztina férje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók