Fiatal barátnője tartja a lelket a súlyos beteg Orbán Józsiban

Fiatal barátnője tartja a lelket a súlyos beteg Orbán Józsiban

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 30. 04:00
<p>Az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy Orbán Józsi fellép-e az Omega koncertjén a Papp László Arénában. A 100 Folk Celsius nagybeteg énekese, ha csak rövid ideig is, de játszott a 12 ezres nézősereg előtt. Ez nem kis részben fiatal szerelmének köszönhető, aki támasza a bajban. </p>
HG

Teljesült a nagybeteg Orbán Józsi kívánsága: kicsit javult az állapota, így ott lehetett zenekarával, a 100 Folk Celsiussal az Omega Volt egyszer egy Vadkelet című jubileumi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában. 

Az Omega már jóelőre bejelentette, hogy a bulin a countryzenekar forrósítja fel a hangulatot a fő attrakció előtt Kóborék könnyedebb hangvételű dalaival. A koncert közepéig sokan hiányolták Orbán Józsit, rajongói aggódva találgatták, egyáltalán ki-   jön-e a színpadra. Amikor végre megjelent, a zenekar vezetője, Littvay Imre azzal konferálta föl, hogy Józsi a betegágyáról jött el, mert semmiképp nem akarta kihagyni a koncertet. Igaz, csak két ember támogatásával tudott kimenni a színpadra, és csak két dalt énekelt, de így is óriási ünneplésben volt része: a Régi csibészek után a közönség percekig tartó tapssal ünnepelte.

A koncertet záró Petróleum lámpára visszatért zenésztársai közé, de ekkor már meglehetősen gyengének látszott, sokan azt hitték, meg sem várja a szám végét. Jobb kezén a ruhaujja alól kanül villant ki, lesoványodott lábain láthatóan lötyögött a nadrág. Végül azonban, nemcsak a koncert végét várta meg, hanem az utána rendezett partira is elment. És ott jött az igazi meglepetés: egy gyönyörű fiatal nővel az oldalán jelent meg. Amikor beléptek az ajtón, barátai, ismerősei a nyakába borulva ünnepelték. 

– Nem vagyok túl jól, de remélem, lesz ez jobb is – mondta szűkszavúan, de mosolyogva Orbán Józsi. Majd átölelte fiatal barátnője derekát, aki a Borsnak elárulta, már régóta együtt van a countryzenésszel.

Egy bennfentes szerint barátait is meglepte, hogy az énekest ilyen fiatal barátnő támogatja.

– Nem tudtunk róla, hogy van egy ilyen gyönyörű védangyala Józsinak. A lány láthatóan óvja mindentől, és amikor csak lehet, mellette van. Most kiderült, sokat tett azért is, hogy Józsi itt lehessen a koncerten. Ápolja, vigyáz rá, lelki és testi támasza. Látszik, hogy nagyon szereti – mondta lapunknak a zenész egyik kollégája. 

Október közepén jött a hír, hogy A Paff, a bűvös sárkány és még sok sláger előadója rosszul lett az utcán, onnan került kórházba. Azóta kiderült, hogy súlyos betegséggel küzd. A 100 Folk Celsius jelenleg az Omegával turnézik, Józsi csak a legfontosabb koncertekre megy el, így lépett fel Kassán is az Omega előtt.

Ember tervez

Felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik ott lehettek az Omega jubileumi koncertjén. A Papp László Budapest Sportarénában telt ház fogadta a zenekart, már csütörtök este előtt az állóhelyek is elkeltek. A koncerten elhangzott szinte az összes Omega-örökzöld, köztük a Fekete pillangó, a Ballada a fegyverkovács fiáról, és felcsendültek olyan dalok is, amelyeket az együttes legalább tíz éve sehol nem játszott.

– Sajnos több VIP vendégnek sem tudtunk jegyet adni, akik nem szóltak időben, kint rekedtek – mondta a Borsnak Kóbor János a koncert utáni partin. – De nagyon örülünk, hogy tetszett a közönségnek, rég­óta vártuk ezt a koncertet. Sajnos, sok minden közbejött, emiatt több dolgot meg kellett változtatni. Ebből az következett, hogy a koncertet, ebben a formájában el sem tudtuk próbálni. Szerintem ez olykor talán hallható is volt, de nagyon örülünk, hogy ettől függetlenül mindenki jól érezte magát, mert nekünk ez a legfontosabb. 

Feloszlik a Scorpions

A koncert közepe táján Kóbor János elcsukló hangon jelentette be, hogy feloszlik a Scorpions. Az Omega és a német rockegyüttes évtizedek óta szoros barátságban van, koncertjeiken egymás dalait is játsszák. Az arénában most a Still Loiving You című számot adták elő Benkőék a „testvérzenekar” tiszteletére.

– A felkészülés alatt több olyan hírt is kaptunk, ami miatt változtatnunk kellett a repertoáron. Ezt a dalt sem terveztük ma este játszani. Hannoveri barátaink rossz hírt közöltek velünk, a Scorpions tagjaitól megtudtuk, hogy 2017. december 31-vel megszűnik a zenekar – jelentette be szomorúan a színpadon Kóbor János.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.