Celeb

Férjhez ment a terhes VV Zseri

GYLF

Létrehozva: 2017.10.19.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szavazták ki a ValóVilágból, alaposan a feje tetejére állt azóta Zseraldin élete. Az újévet még barátokkal köszöntötte, a Valetin napot azonban már a párjával.

S hogy mi történt azóta? Egy hete férjhez ment és huszonhárom hetes terhes. Őrületes a tempó.

– Régóta ismertem Kornélt, a villa után kezdtünk el találkozgatni és hamar komolyra fordult a dolog – mondta a Borsnak Zseri. – Február elején jöttünk össze, május 19-én kérte meg a kezem, és akkor már áldott állapotban voltam. Igaz, ez csak júniusban, egy ultrahang-vizsgálat során derült ki. Alig több mint egy hete pedig össze is házasodtunk. Kornél dolgozik, én pedig tervezem a babaszobát - épp a berendezéseket nézegetem. Huszonhárom hetes vagyok, kislányunk lesz, Mirabella – újságolta boldogan a volt villalakó.

Zseraldin azt mondja, a valóságshow-ból Evelynnel szokott néha beszélni, Soma pedig már bejelentkezett, szívesen lenne keresztapa. Zseri férje azt mondja, ő is nagyon boldog.

– Szerelem volt első látásra. Régóta égett bennem a tűz, egy évig vártam és harcoltam érte – mosolygott Kornél, akit elmondása szerint Zseri a bájos tekintetével babonázott meg.

Másfél hónapig sem húzta

Zseri munkanélküliként, huszonkét évesen és utolsó előttiként költözhetett be tavaly a VV8-ba, és ötödikként kellett távoznia onnan. A bent töltött negyvenkét nap ahhoz kevés volt, hogy igazán maradandót alkosson. Bent volt egy kisebb románca VV Tivy-vel, de ahogy kilépett a Villa ajtaján, el is felejtette a fiút.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában